Belföld

Kompromisszumot kér a BT-tagoktól el-Baradei

Kompromisszumra szólította fel az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjait Irak ügyében Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója.

A politikus javasolta, hogy valóban szabjanak határidőket Iraknak a különböző leszerelési részfeladatok teljesítésére, de a határidők esetleges elmulasztása ne adjon automatikusan lehetőséget egy háború megindítására.

Az iraki leszerelést ellenőrző szakértők egyik legfőbb vezetője szerint a BT egysége létfontosságú, hiszen az ENSZ-nek komoly szerepe van más területeken is, így a terrorizmus elleni küzdelemben, vagy a közel-keleti válság megoldásában. Ezért arra kérte a BT tagjait, hogy dolgozzanak ki egy kompromisszumos határozatot, amely megállapítja, milyen alapvető feladatokat kell elvégeznie Iraknak a leszerelés terén, s ezekhez határidőt is rendel. „Megfelelő időt kell adnunk nekik, s ezt az időt ahhoz a feladathoz kell kapcsolnunk, amit el akarunk végeztetni velük” – mondta el-Baradei az AP hírügynökségnek adott csütörtöki bécsi interjújában. Mint hozzátette, ennek érdekében kész újból elmenni Bagdadba.

El-Baradei leszögezte: mindenki egyetért abban, hogy az iraki fegyverzetellenőrzések nem tarthatnak a végtelenségig. Ugyanakkor úgy vélte, ha valamely határidőt elmulasztanak az irakiak, az nem szabad, hogy automatikusan háborúhoz vezessen: egy ilyen esetben értékelni kell majd a helyzetet, leltárt készíteni, nem pedig azonnal háborút indítani.

A NAÜ főigazgatója egyébként elfogadhatónak mondta a legutóbbi brit határozati javaslat egyes követeléseit, mint például azt, hogy külföldön hallgathassanak ki iraki tudósokat, vagy hogy Irak semmisítse meg az összes, az ENSZ által törvénytelennek minősített asz-Szamúd rakétáját – ugyanakkor megkérdőjelezte azt a brit indítványt, hogy Szaddám Huszein iraki elnök nyilvánosan, egy tv-beszédben ismerje el, miszerint Irakban tiltott fegyvereket rejtegetnek. “Nincs egyértelmű bizonyítékunk, hogy valóban vannak ilyen, bevallandó rejtett fegyverei” – mondta Mohamed el-Baradei.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik