Belföld

Erős hanyatlásnak indult a lemezpiac

Tovább tart a hazai lemezpiac látványos hanyatlása. A közel egy évtizedig tartó folyamatos, a kilencvenes évek közepén kifejezetten dinamikus piacbővülés után 2000-ben közel 5 százalékkal, 2001-ben 16 százalékkal, 2002-ben pedig további 15 százalékkal kevesebb hanghordozót (CD-t, kazettát, vinylt, single-t, zenei videokazettát és DVD-t) értékesítettek Magyarországon, mint egy évvel korábban. A teljes forgalomcsökkenés értékben 11 százalékos.

– 2002-ben hazánkban 5,3 millió hanghordozó kelt el, mintegy 8 milliárd forint értékben – válaszolta a Népszabadság érdeklődésére Musinger Ágnes, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) ügyvezetője. Mint elmondta, 2000-hez képest közel 30 százalékkal esett vissza a piac. E nagyarányú hanyatlás oka elsősorban a CD-másolásnak tudható be: becslések szerint ma Magyarországon minden megvásárolt zenei CD-re három másolt jut.

Az írható CD-k forgalma rendkívül dinamikusan növekedett a világ vezető piacain, hazánkban pedig egy év alatt megötszöröződött. Legalábbis a legálisan behozottak száma – az Artisjus adatai alapján a 2001-es 5 millióval szemben tavaly már közel 25 millió írható CD lépte át az országhatárt.

Ha máshol nem, egy területen változatlanul jól szerepelünk: a komolyzenei eladási statisztikákban, bár csökkenés itt is tapasztalható. Míg 2001-ben Magyarországon 558 ezer klasszikus CD-t értékesítettek (ez a piac 9 százalékát jelentette), addig tavaly 527 ezret (10 százalék), és ez különösen úgy jelentős eredmény, ha mindezt összevetjük az európai 4-5 százalékos átlaggal.

– Nem érezzük, hogy lenne okunk ünnepelni, ezért is döntöttük úgy, hogy idén elmarad a hagyományos Arany Zsiráf-gála – tette hozzá Musinger Ágnes. Az elmúlt év legjobb hazai és külföldi produkcióinak odaítélt díjakat persze idén is kiosztják, ezúttal azonban csak egy szerényebb sajtótájékoztató keretében.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.