Belföld

Axelero ösztöndíj az „Internet Gazdaságot” kutató közgazdász-hallgatóknak

Az Axelero Internet idén is átadta ösztöndíját, amelyet tavaly alapított az „Internet Gazdaság" témájában kutató legjobb fiatal közgazdász hallgatók számára.

Az ösztöndíj részét képezi az Axelero Internet és a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Marketing Tanszéke között 2001-ben létrejött együttműködési megállapodásnak, amelynek keretében a vállalat négy évig támogatja a tanszéken folyó oktatást, az egyetem pedig a legfrissebb tudományos eredményekkel segíti a cég munkáját. Az együttműködés révén az Axelero vezetői rendszeresen tartanak előadásokat is a Marketing Tanszéken, illetve az őszi Online Marketing Konferencián.

A pályázatot a tavalyihoz hasonlóan idén is a témakörök gazdagsága jellemezte, amelyek a „fogyasztói magatartás vizsgálatától” egészen a „keresd a nőt” témáig terjedtek Az idei nyertes, Forster Péter az előbbi témában pályázott, dolgozatának címe „Fogyasztói magatartásvizsgálat az internet magán-, illetve üzleti célú felhasználásával kapcsolatban” volt.

A tíz hónapra szóló ösztöndíj összege havi 80 000 forint, emellett a hallgató lehetőséget kap gyakorlati tapasztalatszerzésre is az Axelero kutatási tevékenységén keresztül. A tavalyi ösztöndíjas, De la Casse László szintén a hazai fogyasztói magatartást, és ennek a piac jövőjére gyakorolt várható hatásait vizsgálta.

Az Axelero Internet a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Marketing Tanszéke mellett támogatja még a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának Szociológia és Kommunikáció Tanszékét is két ösztöndíjjal, valamint éves szakképzési hozzájárulásának egy részével a Cisco Hálózati Akadémia Programot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik