Belföld

Terhelő gazdasági változásokról beszélt a CeBIT megnyitóján Schröder

admin
admin

2003. 03. 12. 09:06

Kedden este Hannoverben, stagnáló német gazdasággal a háttérben, korábbinál kevesebb résztvevővel és kisebb területen, megnyílt a világ legjelentősebb elektronikai bemutatója, a CeBIT.

Az egyhetes bemutatót és vásárt megnyitó német kancellár, Gerhard Schröder “nehéz és az embereket megterhelő változási folyamatokat” helyezett kilátásba, amelyeket várhatóan pénteken a parlamentben (Bundestag) részletez majd. Schröder szerint “amennyiben valaki meg akarja tartani azt, amit meg kell tartani, a szélsebes változások idején tudnia kell alkalmazkodni”.
Schröder a hannoveri megnyitóra készült, s előre kiosztott beszédében óvott egy esetleges iraki háború súlyos gazdasági következményeitől. A válság kihat “az amúgy is borús világgazdasági légkörre. Egy globalizált gazdaságban mindez nem maradhat következmények nélkül”. A német gazdaság Schröder szerint már így is “hosszasabban gyengélkedik”, mint várták.

A BITKOM szakmai szervezet úgy ítéli meg, hogy a német információs és kommunikációs technológiai piac az elkövetkezendő időben lassabban növekszik majd, mint a világpiac. A CeBIT először a hannoveri ipari vásár részeként vonultatta fel a legújabb elektronikai találmányokat és fejlesztéseket, 1986-ban vált önálló szakmai bemutatóvá.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.