Belföld

Szlovénia: nehéz a döntés az alumíniumkohóról

Szlovéniában bejelentették, hogy hónapokig is eltarthat, amíg a kormány dönt arról, hogy a három pályázó közül melyik vásárolhatja meg a Talum alumíniumkohó részvényeinek 85,6 százalékát.

A privatizációs bizottságnak most el kell döntenie, melyik
ajánlattevők kaphatnak lehetőséget az utolsó fordulóban is, és ez akár hónapokat is igénybe vehet – nyilatkozta Manca Setina Miklic, a környezeti és energiaügyi minisztérium szóvivője. A minisztérium nem nevezte meg az érintett cégeket, de a szlovén Sinal befektetési vállalat és a Magyar Alumínium már korábban elmondta a szlovén újságoknak, hogy ajánlatot nyújtottak be. A harmadik ajánlattevő sokak szerint a Norsk Hydro Aluminium.


A Talum tavalyi tiszta nyeresége – felezve az egy évvel korábbi értéket – mintegy 577 millió tolár (2,7 millió dollár) volt. A tavalyi eredményt az egyre keményebb nemzetközi verseny mellett a cég export árbevételét jelentős mértékben visszavető gyenge dollár is befolyásolta. A társaság bevétele gyakorlatilag változatlan maradt, 49 milliárd tolár lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik