Belföld

Április 12-én éjfélre meglesz az EU-népszavazás előzetes eredménye

Magyarország európai uniós csatlakozásáról szóló április 12-i népszavazás előzetes eredménye még aznap, legkésőbb éjfélkor ismertté válhat.

Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta azt is: a remények szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) április 13-án délután 4-ig állapítja meg a jegyzőkönyvek alapján a népszavazás eredményét.

Az OVI vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi gyakorlattal szemben, nem vasárnap, hanem szombaton lesz a szavazás, a szavazókörökben pedig 6 órától nem 19, hanem 21 óráig várják a voksolókat.

Rytkó Emília közölte: a választópolgárok március 20. és 27. között kapják meg lakásukra az értesítőket a népszavazásról és névjegyzékbe történt felvételükről, amelyhez ezúttal tájékoztatót is mellékelnek az Európai Unióval (EU) kapcsolatos tudnivalókról.

Napokon belül országszerte megjelennek a népszavazással összefüggő köztéri hirdetmények és plakátok is. Az OVI több információs füzetet állított össze a népszavazásról a fiatalok, általában a lakosság, valamint a választási szervek számára, amelyeket az iskolák és a választási irodák útján terjesztenek.

Az OVI, több civil szervezet támogatásával, az EU, valamint az eddigi magyarországi népszavazások bemutatására 15 tablóból álló kiállítást állított össze, amelyet csütörtökön Budapesten Lamperth Mónika belügyminiszter nyit meg a BM Duna Palotában.

A népszavazásra a központi költségvetésben négymilliárd forintot különítettek el, ebből az előzetes számítások szerint 3 milliárd 824 ezer forintot használnak fel.

A népszavazással kapcsolatos információk a hagyományos http://www.valasztas.hu mellett a http://www.eu-nepszavazas.hu és a http://www.unioscsatlakozas.hu internetes címeken is hozzáférhetők. Az előzetes információk, a magyar mellett, az EU jelenlegi tagállamainak nyelvén is megtalálhatók, a népszavazás napján pedig a részvételről és az előzetes eredményekről a csatlakozó országok nyelvén is internetes tájékoztatást adnak.

Az OVB vasárnapi eredmény-megállapításával szemben hétfőn lehet a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) jogorvoslatért fordulni, amiről az LB kedden dönt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik