Belföld

Lezárták a Munka törvénykönyve módosításának vitáját

A részmunkaidős foglalkoztatásról, valamint a munkaerőpiaci ellenőrzésről volt szó a Munka törvénykönyve módosításáról szóló előterjesztés részletes vitájában, kedden a parlamentben.

Bernáth Ildikó (Fidesz) jelezte: módosító indítványai a részmunkaidőben foglalkoztatottak érdekeit, jogait, a foglalkoztatás garanciáit tartalmazzák. Szavai szerint a nem teljes munkaidőben foglalkoztatottakat hátrányos megkülönböztetés éri, munkáltatójuk többek között a képzésükre nem fordít akkora gondot, mint a teljes munkaidős dolgozók képzésére.

Farkas Imre (MSZP) a feketemunka felszámolását célzó módosító indítványait ismertette. Elmondta: a munkaügyi ellenőröknek gyakran nincsenek meg a törvényi lehetőségeik a szükséges intézkedések megtételére olyan esetekben sem, amikor világosan feltárták a szabálytalanságokat.

Jelezte, ha egy ellenőr olyan foglalkoztatott esetében állapít meg hiányosságokat, aki már nem dolgozik a vizsgált munkahelyen, nincs lehetősége szankcionálásra. Hozzátette: a szabálytalanságok felfedésekor csak a jövőre vonatkozóan írhat elő kötelezettségeket, visszamenőleg nem büntethet.

A parlament ezt követően a Munka törvénykönyve módosításának, valamint az európai üzemi tanács létrehozásáról, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról szóló törvényjavaslat részletes vitáját is lezárta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik