Belföld

Elbocsátások a szlovák köztévénél

admin

2003. 03. 11. 16:10

Ezerkétszáz ember elbocsátására készül az évek óta megoldatlan színvonalbeli problémákkal küzdő szlovák közszolgálati televízó, az STV.

A két csatornán sugárzó televíziót a sajtó már sok éve csak csúfolódva nevezi “köztévének”, mert műsorainak színvonala messze alatta marad a nagy nézettségű kereskedelmi adókénak, s nézettségi mutatói – sajtóvélemények szerint – arcpírítóan alacsonyak. Az STV-nek a rendszerváltás óta tizenkét igazgatója volt, de egyiknek se sikerült megvalósítania a beígért csodát.

A tévé huszonkét emeletes székházában és a körülötte álló stúdiókban kényelmesen elférne még vagy tucatnyi hasonló televízió. Az új igazgatót, Richard Rybníceket a közelmúltban választotta meg a parlament. Rybnícek gyökeres reformokat ígér. Keddi bejelentése szerint az 1200 ember elbocsátása 250 millió koronát igényel, – zömmel végkielégítések formájában – de azzal számolnak, hogy a radikális intézkedéssel évi 300 milliót tudnak megtakarítani.

Az igazgató szerint a televízió személyi állománya az elbocsátások után 800 főben állandósul, de ebbe már a két regionális stúdió, a kassai és besztercebányai személyzete is beletartozik. Tervei szerint az év végéig a magasépületből kiköltöztetik a tévé vezetését és irodai személyzetének egy részét, és ezer órányira csökkentik a saját produkcióban készült műsorok évi időtartamát, ami további 223 milliós megtakarítást ígér, így elképzelhető, hogy a jövő évet már szerény haszonnal zárják.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.