Belföld

Személyi változások lesznek a kancellárián

admin

2003. 03. 05. 08:22

Erősíteni szándékozom a politikai kormányzás feltételeit, hogy azok, akik a választásokon bennünket támogattak, a hétköznapokban is tapasztalhassák, hogy az akaratuk megvalósul – nyilatkozta a Népszabadságnak az új kancelláriaminiszter. Kiss Péter a következő hetekben áttekinti a Miniszterelnöki Hivatal feladatait. Nem zárja ki, hogy személyi változtatásokra is sor kerül.

– Új feladatomra úgy tekintek, mint lehetőségre, hogy a minket választó polgárok a kormányzati tevékenységben, egy-egy szakmai döntés mögött viszontlássák saját akaratukat – mondta lapunknak Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatal új vezetője tegnap, első munkanapján a kancellárián, hangsúlyozva, hogy elképzelése egybevág a miniszterelnök felkérésével. Ezt a miniszter arra a felvetésünkre mondta, hogy személyében az MSZP egyik prominense került a kancelláriaminiszter székébe, amelyben korábban párton kívüli szakember, Kiss Elemér ült.

Kiss Péter cáfolta, hogy elődjének távozásához hozzájárult volna az a felismerés, hogy rossz döntés volt párton kívülire bízni a kancellária vezetését, de hozzátette: jó visszajelzés persze egy adott kör számára, ha “ismerős” politikust lát viszont a pozícióban. A miniszter mindazonáltal világossá tette, hogy feladatainak zöme szakmai. A biztos döntésekhez szükséges jó háttér megteremtésére, a kormányzati koordinációra irányul.

Arról, hogy a politikai életben éppen most sokat vitatott Werber-tanulmány alapján átalakított kancellárián tervez-e változtatásokat, a miniszter úgy nyilatkozott, hogy a tanulmány a szűken vett kabinet kapcsolatrendszerét térképezte fel, s nem a Miniszterelnöki Hivatal egészét. Kiss Péter elmondta, hogy a következő három-négy hétben áttekinti a kancellária feladatait és a rendelkezésre álló erőforrásokat. Most úgy látja, bizonyos mechanizmusok és konstrukciók változtatására is szükség lesz – mondta, sőt személyi következtetések levonását is elképzelhetőnek tartja a miniszter.

Kiss Péter fontosnak tartotta leszögezni, hogy az elmúlt időszakban a kancellárián komoly szakmai közigazgatási tevékenység folyt, hiszen Kiss Elemér az egyik legjobb közigazgatási szakember.

Ismeretes, hogy az MSZP két nagy platformja – a szociáldemokrata társulás és a baloldali tömörülés – az elmúlt napokban közös levélben fordult a kongresszusára készülő MSZP tagjaihoz. Kiss Péter – aki egyben a baloldali tömörülés vezetője is – erről a lapnak elmondta: óvnak attól, hogy megismétlődjenek az 1994–98 közötti idők káros tapasztalatai. Mindig szem előtt kell tartani, hogy a kormány irányítja az országot, de a választásokat mindig a párt nyerheti meg.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Vadnai Szabolcs/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.