Belföld

Hagyományteremtő csengetés a BÉT-en

Új, hagyományteremtő eseménynek lehettek tanúi a Budapesti Értéktőzsde ünnepélyes tőzsdei nyitócsengetési ceremóniáján megjelentek. Az első csengető Kornai János közgazdász-professzor volt.

A tőzsde mindig is élen járt a tőkepiaci fejlesztésekben, de hangsúlyt helyezett a hagyományápolásra is – fogalmaz a BÉT sajtóközleménye. Ezért, – elsőként Kornai János közgazdász-professzor közreműködésével – csengetéssel nyitja meg a márciusi kereskedést.

A tőzsdei kereskedés megnyitása természetesen szimbolikus esemény. Ugyanakkor, a tőzsdei csengetést elvállaló köztiszteletnek örvendő személyiségek ezzel a gesztussal ki is állnak egyben a tőzsde, mint modern, a gyarapodást és megtakarítást szolgáló intézmény mellett. Nagy megtiszteltetés a Budapesti Értéktőzsde számára, hogy az első csengetést a magyar közgazdászélet egyik legnagyobb alakja, Kornai János professzor úr vállalta el.

Kornai János, a Harvard Egyetem tanára, kilenc egyetem diszdoktora, tizennégy nagy tekintélyű közgazdaság-tudományi társaság, ezek között több akadémia tagja. Kornai János meggyőződése, hogy egy ország tőzsdéjének élénkülése az ország gazdasági életére pozitív hatással van. Ennek fényében nyitja meg a márciusi tőzsdei kereskedést és vesz részt a Budapesti Értéktőzsde sajtótájékoztatóján.

A tőzsdei kereskedés csengetéssel egybekötött megnyitása nem példa nélküli a világban: a Budapesti Értéktőzsde a New York-i Értéktőzsde mintájára használja a tőzsdei kereskedés népszerűsítésére a kereskedés megnyitásakor a csengetést. A New York-i Értéktőzsde nyitó és záró csengetése a kereskedési idő kezdetét és befejeztét jelzi a börzén. Ez az esemény az egyik legnézettebb és leghallgatottabb sajtóhír Amerika és világszerte egyaránt. Nagy megtiszteltetésnek számít, hogyha egy üzletembert, politikust vagy művészt felkérnek arra, hogy megszólaltassa a csengőt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik