Belföld

Vádat emelnek Princz ellen

Vádemelési javaslattal zárja le a rendőrség a Princz Gábor, a Postabank Rt. volt elnöke és társai ellen „gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése” vétsége miatt öt éve indított büntetőeljárást.

Nehéz-Posony István, Princz Gábor védője a Népszabadsághoz eljuttatott közleményében a nyomozás befejezésének tényét megerősítette, és azt is, hogy csütörtökön a gyanúsítottak és védőik iratismertetésre hivatalosak az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatósága Aradi utcai épületébe. A kezdettől fokozott ügyészi felügyelet alatt zajló nyomozás adatai, valamint a kirendelt külső szakértők véleménye alapján az ügyben más bűncselekményt nem állapítottak meg – szögezte le Nehéz-Posony, hozzátéve: azt, hogy az említett vétség bizonyítható-e, vádemelés esetén a bíróság dönti el.

A lap emlékeztet: a Princz Gábor és a Postabank más vezetői ellen kevéssel az 1998. évi kormányváltás után indult büntetőeljárás. A pénzintézet több tízmilliárdos vagyonvesztésével összefüggésben a gazdasági bűncselekmények között talán a legenyhébb megítélésű jogsértéssel, gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése vétségével gyanúsította Princz Gábort és társait a nyomozó hatóság.

E bűncselekményt Princz és a Postabank igazgatóságának azon tagjai, akik egyben a menedzsmentnek is tagjai voltak, azzal követték el, hogy a valótlan adatszolgáltatással a Postabank és Takarékpénztár Rt. pénzügyi helyzetének tekintetében megtévesztették a pénzintézet részvényeseit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik