Belföld

Megválasztották az Országos Cigány Önkormányzatot

A megismételt országos cigány elektori gyűlésen is a Demokratikus Roma Koalíció (DRK) szerezte meg - két kivétellel - az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) mandátumait.

Az 53 fős testületben az ott eddig meghatározó Lungo Drom mostantól csupán két helyet mondhat magáénak; az utolsó előtti helyen került be Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, az OCÖ eddigi elnöke, a Lungo Drom vezetője, míg utolsóként a vele egy koalícióban induló Bogdán János.

A legtöbb szavazatot a DRK egyik vezetője, Horváth Aladár, a miniszterelnök romaügyi főtanácsadója kapta, aki a januári – a Legfelsőbb Bíróság által később megsemmisített eredményű – voksoláson még a 26. helyen végzett.

A másfél hónappal ezelőtt a DRK-jelöltjeként a legnagyobb támogatást szerző Pálfi Miklós, aki azóta Harmadik Erő Szövetség néven saját koalíciót hozott létre, a testületbe jutáshoz szükséges voksok alig ötödét szerezte meg.

Az eredményhirdetést követően Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság elnöke arról beszélt, ezzel az elektori gyűléssel bebizonyosodott, hogy a magyarországi cigányság képes a demokratikus normák, a törvényesség tiszteletben tartásával választani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik