Belföld

Kuncze bízik pártjában, nem aggódik az SZDSZ jövője miatt

Kuncze Gábor azt várja az SZDSZ szombati tisztújító küldöttgyűlésétől, hogy azon egyszer és mindenkorra pontot tegyenek a "külső viták" végére.

Az SZDSZ elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a párt külső vitáktól hangos; a jövőben a viták után döntéseket kell hozni, amelyeket azután végre kell hajtani. Kuncze Gábor kijelentette: nem aggódik az SZDSZ jövőjét illetően, a liberális szavazók támogatni fogják a pártot, ha az határozott politikával képviseli az általuk vallott értékeket.

Szólt arról, hogy a küldötteknek eljuttatták a Gondolkozz Európában! elnevezésű programfüzetet, amely az SZDSZ kormányzati szerepvállalásának, illetve a párt cselekvési programjának alapjául szolgál.

Elmondta, a pártelnöki posztért rajta kívül Bauer Tamás volt parlamenti képviselő indul a szombati küldöttgyűlésen. Kuncze Gábor kitért arra: azért nem indul az ügyvivői posztért, mert ha Bauer Tamást választanák meg elnöknek, az összebékíthetetlen ellentétek miatt nem tudna vele együtt dolgozni.

Közölte: a 12 ügyvivői poszt betöltésére 9 fővárosi és 17 vidéki jelölt van. Az országos tanácsi tagságra 111-en jelentkeztek.

A küldöttgyűlésen megjelenik Medgyessy Péter miniszterelnök is, aki a tanácskozás elején rövid beszédet mond majd; és elfogadta a párt meghívását Göncz Árpád volt köztársasági elnök is. Kuncze elégedett mind a négy szabad demokrata miniszter munkájával és nem tervez változtatásokat ezen a téren.

Arra a kérdésre, hogy mi történik akkor, ha a Gondolkozz Európában! című program kritizálói kerülnek többségbe az ügyvivői testületben, azt válaszolta: ez nem fordulhat elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik