Belföld

A fővárosi kerületek is bekapcsolódnak az EU-kampányba

A főváros és a kerületek a közeljövőben közös nyilatkozatban kívánják megerősíteni, hogy Budapest elkötelezett Magyarország európai uniós csatlakozása mellett. Minderről Demszky Gábor főpolgármester számolt be újságíróknak, miután szerdán az európai uniós csatlakozásra való felkészülés teendőiről, feladatairól egyeztetett a kerületi polgármesterekkel a fővárosban.

Ismertetése szerint a nyilatkozatban arra kérik majd Budapest lakóit, hogy április 12-én menjenek el szavazni, és voksoljanak igennel az Európai Unióra. A főpolgármester hangoztatta: az unió, amely a szabadság és a szolidaritás elvei alapján működő értékközösséget jelent, egyúttal nagyobb biztonságot is nyújt Magyarország számára. Beszámolt arról is, hogy a főváros és a kerületek ugyancsak bekapcsolódnak az uniós kampányba, s az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvánnyal közösen, március 10-e és április 6-a között, fórumokat rendeznek a csatlakozással kapcsolatos tájékoztatás céljából.

A szakelőadók egyebek között az oktatás, a szociálpolitika és a foglalkoztatás témakörében informálják majd az érdeklődőket. A főpolgármester szerint az Európai Unió előnyei rendkívül látványosak, hátrányai viszont mondvacsináltak. Úgy látja, hogy a csatlakozás után jobbak lesznek az életfeltételek, s Magyarországnak uniós tagállamként sem fog csorbulni nemzeti identitása.

Kiemelte: az országnak az az érdeke, hogy 2006-tól az EU elosztási politikája ne változzon meg, az unió ne mondjon le a kohéziós alapokról, azaz a továbbiakban is biztosítson forrásokat a felzárkóztatásra. Demszky Gábor közölte: Budapest a kormány támogatásával pályázni fog az Európa kulturális fővárosa cím elnyerésére.

Véleménye szerint Budapest polgárai a munkavállalás és a tanulás szélesebb lehetőségeihez férnek majd hozzá az uniós csatlakozás után, ami versenyhelyzetet is jelent számukra, hiszen elengedhetetlen feltétel lesz a nyelvtudás és az informatikai felkészültség.

Demszky Gábor újságírói kérdésre elmondta, hogy a közeljövőben több, a 4-es metróról szóló tárgyaláson is részt vesz majd. Hangsúlyozta: a választási ígéreteket tartani kell, s a 4-es metrót, figyelembe véve a főváros tényleges tehervállalási lehetőségeit is, meg kell építeni. Ismertetése szerint a főváros vállalja a munkálatok előkészítését, a tervezést, illetve a felszíni munkálatok finanszírozását.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.