Belföld

Küszöbön áll a Synergon szlovéniai akvizíciója

A Synergon Informatikai Rt. az idén több száz millió forintot kíván fordítani szlovák és szlovén cégek felvásárlására. Csehországban és Horvátországban már van leányvállalata a magyar cégnek.

A tervezett akvizíciók forrását a cég készpénztartaléka képezi – mondta Czakó Ferenc, a társaság elnöke a múlt év eredményeiről szóló sajtótájékoztatón. Hozzátette: a Synergonhoz hasonló portfólióval rendelkező, az adott országban az első öt-tízben lévő magas szintű kompetenciával és szolgáltatási színvonallal bíró informatikai rendszerintegrátor vállalkozásokat keresnek megvételre. Száray Loránt vezérigazgató hozzáfűzte: a szlovákiai akvizíció esetében már 3-4-re szűkítették a szóba jöhető társaságok körét, Szlovénia esetében pedig már ennél is előbbre jutottak.


Száray Loránt vezérigazgató közölte: a Synergon az idén csoportszinten 5-10 százalékos árbevétel-növekedésre és ezt az arányt lényegesen meghaladó adózott eredményemelkedésre számít. A cégcsoport bevételei elérhetik a 20,5-21,5 milliárd forintot, a nyereség pedig több száz millió forint lehet.


A Synergon cseh, illetve horvát leányvállalatától, az Infinity-től, illetve a Spantól 2003-ban stabil nyereséges működést vár. Az EU-csatlakozás a potenciális megrendelők számára megnyíló uniós támogatások miatt, valamint a régiós térségek előtérbe kerülése a nemzeti piacokkal szemben előnyt jelenthetnek a társaság számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik