Belföld

Kevesebb az idei agrártámogatás

Számolgatni kezdhetnek az agrárágazat szereplői - írja a Népszabadság. A Magyar Közlönyben ugyanis megjelent a szakminiszter rendelete az idei támogatásokról. Az új szabályozás előkészítése a tervezettnél hosszabb ideig tartott, s bírálói szerint a 235 millió forint szubvenciós keret is kisebb a törvényben előírtnál.

A Magyar Közlönyben megjelent a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rendelete az idei agrártámogatási rendszerről. A tavaly májusban hivatalba lépett új agrárkormányzat az ősszel még azt ígérte, hogy szabályozással 2002 végén megjelenik, ám – hasonlóan a szintén az előző év végére elfogadtatni tervezett új agrárrendtartási törvényhez – az eredeti elképzeléseknél lényegesen hosszabb előkészítési időre volt szükség.

A mindent egybevetve 235 milliárd forint agrártámogatási keret „elköltési szabályait” rögzítő jogszabály – legalábbis az agrártárcától származó információk szerint – elsősorban a költségvetés késői (december végi) elfogadása, illetve a társtárcák, mindenekelőtt a Pénzügyminisztérium részéről érkezett észrevételek miatt késett több hetet. A Népszabadság úgy tudja, a január második hetére már gyakorlatilag aláírható állapotba került dokumentumot azért kellett az „utolsó utáni” pillanatban több ponton módosítani, mert a pénzügyi tárca elsősorban a folyósításhoz kapcsolódó garanciális rendszert nem találta kielégítőnek. Ráadásul az agrár-környezetgazdálkodás támogatásával kapcsolatban a Környezetvédelmi Minisztérium is tett bíráló észrevételeket, emiatt is módosítani kellett az elképzeléseket.

Egy korábbi tervezet szerint a programra szánt 4,5 milliárd forint egy részét egy olyan eljárásra akarták fordítani, amelyik a zöldtárca álláspontja szerint nem volt beilleszthető a keret eredeti támogatási céljai közé.
[Népszabadság]

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.