Belföld

Az amerikai terv elvetve: csak Taszárra érkezhetnek irakiak

A magyar kormány ragaszkodik az Egyesült Államokkal kötött megállapodáshoz, és ennek megfelelően úgy járul hozzá az irakiak taszári kiképzéséhez, ha az önkénteseket különgépekkel, közvetlenül a bázisra viszik, s a felkészítés ideje alatt nem hagyhatják el a tábort - olvasható a Népszabadságban.

Erről Juhász Ferenc honvédelmi miniszter tegnap levélben értesítette a Pentagont, válaszul arra, hogy az amerikai védelmi minisztérium módosítani kívánta a korábbi egyezséget – értesült Népszabadság. A Pentagon arról tájékoztatta a magyar kormányt, hogy az Európában toborzott irakiak menetrendszerű járatokkal, civilben érkeznének Ferihegyre, s onnan közúton, amerikai járművekkel Taszárra. Juhász levelében elutasította az eredeti egyezség megváltoztatására tett javaslatot, s kilátásba helyezte, hogy a magyar kormány ilyen körülmények között nem járul hozzá a taszári kiképzéshez. Eredetileg az amerikai kormány fordult azzal a kéréssel Budapesthez, hogy Taszáron iraki ellenzékieket képezhessen ki támogató feladatokra.

A tervek szerint február első napjaiban indul meg a kiképzés a taszári bázison; az amerikai katonák jelentős része már megérkezett, az arabok azonban még nem. Erről David W. Barno tábornok tájékoztatta Kaposvár polgármesterét.

A felnőtt magyar lakosok többsége valószínűnek tartja, hogy az USA háborút indít Irak ellen, de csupán 17 százalék támogatna egy ilyen akciót – derül ki a Magyar Gallup Intézet január 16. és 21. között végzett közvélemény-kutatásából. A közvélemény nagyobb része elégedetlen a tájékoztatással, és sokan kételkednek a kormány jólinformáltságában is. A népesség több mint kétharmada ellenzi a taszári kiképzést, és minden második ember terroristaveszélytől tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik