Belföld

Külföldre tör a Hungarocamion-Volán Tefu

A héten kicserélődött a Hungarocamion Rt. vezérkara. Logikus következménye ez annak, hogy tavaly a Volán Tefu Rt. lett a legnagyobb hazai közúti fuvarozó cég fő tulajdonosa. Az új vezetők személyét is ez határozta meg, hiszen az igazgatóság elnöke hétfőtől Wáberer György, a Volán Tefu elnök-vezérigazgatója, a vezérigazgató pedig Huszti István, a Volán Tefu korábbi gazdasági igazgatója.

A két fuvarozó vállalat a jövőben Hungarocamion-Volán Tefu cégcsoport néven folytatja munkáját. Wáberer György a Magyar Hírlapnak elmondta: Kelet-Közép-Európa legerősebb komplex logisztikai szolgáltató vállalatává szeretnének válni.

Azzal, hogy tavaly év végén a Volán Tefu megvásárolta a Hungarocamion Rt. részvényeinek több mint 90 százalékát, Magyarország legnagyobb közúti fuvarozó vállalata új dimenzióba került: cégcsoportként működik tovább Hungarocamion-Volán Tefu cégcsoport néven. Wáberer György, akit a héten a Hungarocamion igazgatóságának elnökévé választottak, lapunknak kifejtette: az akvizícióval szeretnék elérni, hogy európai uniós csatlakozásunkkor egy versenyképes üzemméretű magyar fuvarozó vállalat jöjjön létre, amely hamarosan a közép-kelet-európai régió legerősebb logisztikai szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásává válhat. Hozzátette: a két cég tevékenységei és piacai optimálisan egészítik ki egymást.
[Magyar Hírlap]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik