Belföld

Nyolc új egyetemi kar indul

Nyolc új kar indításáról és egy megszüntetéséről terjeszt be javaslatot az oktatási tárca a pénteki kormányülésen – értesült a Népszabadság.

Mang Béla, a szaktárca felsőoktatási helyettes államtitkára elmondta: 2003 szeptemberétől a Debreceni Egyetemen egy gyógyszerészeti és fogorvos-tudományi kart hoznának létre, valamint újraindítanák a képzést az állam- és jogtudományi karon. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen ősztől megszűnne a tanárképző főiskolai kar, létrejönne viszont egy pedagógiai és pszichológiai kar, egy társadalomtudományi kar, valamint egy informatikai kar. A Veszprémi Egyetemen két új kar létesülne: egy műszaki, informatikai, illetve egy gazdaságtudományi kar. A Szegedi Tudományegyetemen pedig a korábbi konzervatóriumból létrejönne egy zeneművészeti főiskolai kar.

A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: az új karok indítására azért volt szükség, mert a képzések rendszerében változások történtek. Így például a természettudományi és a műszaki karokon az utóbbi időben megerősödött az informatikai oktatás, amely iránt a hallgatók érdeklődése is egyre fokozódik. Az ELTE-n a változások a tanárképzés öszszehangolását és egy szervezetben történő lebonyolítását teszik lehetővé.

Mang Béla tájékoztatása szerint az új karok indítását a Magyar Akkreditációs Bizottság támogatta.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.