Belföld

Leépít a Gruppo Generali – nagy a titkolózás

Gruppo Generali trieszti biztosítótársaság a következő három évben 2800-zal akarja csökkenteni alkalmazottainak számát a világban, de arról még nincsenek konkrét elképzelések, hogy magyarországi cégeit is érinti-e majd ez a leépítés.

A Gruppo Generali trieszti központjában szerdán azt mondták az MTI-nek, hogy 600 dolgozótól Olaszországban, további 2200-tól pedig külföldön készül megválni a cég. Ebből a szempontból csak Németországot nevezték meg konkrétan, ahol 1250-nel csökkentik a létszámot. Az majd csak menet közben derül ki, hogy mely országokban miként változik a foglalkoztatottak száma – tetták hozzá, magyarázatul, miért nincs információ a többi országbeli, közte magyarországi létszám-elképzelésekre. Ettől függetlenül az osztrák ágnál, a Generali Vienna Holdingnál úgy tudják, hogy Ausztriában például 400 állás kerül veszélybe.

Noha a központban természetesen nem bocsátkoztak találgatásokba a magyarországi létszámhelyzetet illetően, azt azért megerősítették, hogy a Generali az elkövetkező évelben inkább erősíteni akarja pozícióját Kelet-Európában, Kínában és általában Ázsiában, semmint gyengíteni. A Gruppo Generali szerdán hozta nyilvánosságra a 2003-2005-re vonatkozó hároméves üzleti tervét. A kiadásokat 617 millió euróval akarják csökkenteni, és ezt akarják részben a személyi kiadások kurtításával is elérni. A csoport 2005-ben szeretné 1,508 milliárd eurós tiszta nyereséggel zárni a mérlegét. 2001-ben a tiszta haszon 1,1 milliárd euró volt, tavalyról pedig veszteségre számítanak csoportszinten, egyes részesedések leértékelődése és a nemzetközi tőkepiaci nehézségek miatt. Idén 931 millió eurós tiszta nyereségre számít a csoport.

2005-re 56,4 milliárd euró díjbevételt szeretnének elérni, évente átlagosan 5,5 százalékos övekedéssel. 2001-ben a díjbevétel 45,6 milliárd euró volt. Az életbiztosításban évi átlagban 6,5 százalékos díjbevétel-növekedésre számítanak, 2005-re 36,1 milliárd euróra a 2001-es 28,1 milliárdról, a többi biztosításban pedig 3,8 százalékos évi növekedés a cél, 2005-re 20,3 milliárd euróra a 2001-es 17,5 milliárdról.

Miközben a Generali tovább szeretné erősíteni befolyását Kelet-Európában és a Távol-Keleten, különösen Kínában, a világ többi táján országonként mérlegeli majd üzletpolitikáját. A cég csaknem ötven országban van jelen. Az a fő cél, hogy a jövedelmezőség mértékét szükség esetén leépítések révén is növelje. A vállalat mindenesetre továbbra is erősen figyel Európára, különösen Németországra és Franciaországra, ahonnan a legnagyobb profitot reméli szerezni a következő időszakban, kihasználva a társadalombiztosítási reformot. Részben erre alapozzák az idei nyereség tervét. A Generali radikálisan kívánja javítani tevékenységének nyereségességét Spanyolországban és Ausztriában is.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.