Belföld

Végelszámolás előtt az Euróhívó Rt.

Százmilliót adott a Magyar Posta azért, hogy még 250 milliót fizethessen, illetve százmilliót kapott a Wallis-csoport azért, hogy kétszázötvenmilliót ne kelljen kifizetnie – első látásra ebből állt az az üzlet, amelynek során a posta előző vezetése a múlt évi választások előtt megvette a közel tíz éve veszteséges Eurohívó Rt.-t.

A Népszabadság információi szerint a Magyar Posta Rt. az idén várhatóan végelszámolja az Eurohívó Rt.-t. Az egykor személyhívó szolgáltatást végző társaságot az állami cég előző vezetése vásárolta meg a Wallis-csoporttól, a lap értesülései szerint mintegy százmillió forintért. A vételárat a posta új vezetői csak több hónapos késéssel, tavaly szeptemberben fizették ki. A késlekedést nem hivatalosan a rendkívül előnytelen üzlettel magyarázták, ám végül fizettek: az adásvételi szerződés ugyanis megtámadhatatlan volt. Az üzlet külön érdekessége, hogy azt a Fidesz-kormány idején annak a Wallis-csoportnak sikerült tető alá hoznia, amely finoman szólva sem tartozott az előző kabinet kedvencei közé.

Az 1994 óta működő Eurohívó alapítása óta veszteséges. A személyhívók piaca pedig gyakorlatilag elhalt az elmúlt években a mobiltelefonok terjedésével, és ezzel együtt az Eurohívóban rejlő üzleti lehetőség is. (Az Eurohívó 2001-ben 157 milliós árbevétel mellett 192 milliós üzemi és 64 milliós mérleg szerinti veszteséget produkált, miközben saját tőkéje negatívba fordulva mínusz 36 milliót tett ki.)

Így sokak számára már az adásvétel pillanatában érthetetlen volt, miért láttak fantáziát a cégben a posta korábbi vezetői. Egyes hírek szerint Kalmár István, a volt vezérigazgató a kézbesítőket személyhívókkal szerette volna felszerelni, a vállalat így tarthatott volna kapcsolatot az alkalmazottakkal munka közben is. A hamvába holt ötlet megvalósítása ugyanakkor nem volt olcsó: a folyamatosan veszteséges vállalkozás alapítása óta nem tudta miből kiegyenlíteni a szolgáltatása után fizetett koncessziós díjat, amely mára egymillió dollárra duzzadt. A posta a százmillió forint vételár kifizetése mellett ezt az adósságot is magára vállalta a korábbi tulajdonostól, a Wallis-csoporttól. A Wallis a 90-es évek végén vásárolta meg az Eurohívót, és a cégcsoporthoz kerültek a konkurensek is, az Operátor Kft. (ez később beolvadt az Eurohívóba) és az EasyCall Rt. A személyi hívók piaca a cégfelvásárlások idején lényegében már halott volt, így a Wallisnak a legnagyobb profitot az jelenthette az üzletben, hogy a saját nyereségét – és ezzel adófizetési kötelezettségét – csökkenthette a szolgáltatók milliárdos tételű veszteségének elszámolása révén. Ha a Wallisnak voltak is tervei a személyhívópiac újraélesztésére, ezekből nem lett semmi. Így alighanem ideális vevőt talált a postában, amely nemcsak fizetett a jószerével értéktelennek tűnő cégért, hanem még a tartozását is átvállalta, amit pedig előbb-utóbb a Wallis-csoportnak kellett volna megfizetnie.

A posta új vezetői az Eurohívó megvásárlását már többször kritizálták, hivatalos választ azonban nem kaptunk arra a kérdésre, mi a tervük a kizárólag veszteséget termelő leányvállalattal. Úgy tudjuk, a céget még az idén végelszámolják, miután arra nincs remény, hogy a szolgáltatóra vételi ajánlat érkezzen. A végelszámolással pedig a cég átvállalt adósságának a sorsa is megoldódik. Vagy kifizeti a Magyar Posta Rt. az egymillió dollárt, vagy – ez utóbbi a valószínűbb – mentesül fizetési kötelezettsége alól. A veszteség mindkét esetben az államkasszát terheli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik