A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) február elejére újabb sztrájkot hirdet, amennyiben január 31-ig nem tudunk megállapodni a Volán dolgozók bérfelzárkóztatásáról - mondta Inokai Géza, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke az MTI-nek hétfőn. Az elnök a hétfői egyeztetést eredménytelennek nevezve úgy vélte, hogy a munkáltatói oldal eddigi javaslatai érdemben nem különböznek egymástól.
A szakszervezet továbbra is fenntartja a Volán dolgozók bérfelzárkóztatására vonatkozó követelését, amit a munkáltató, a tulajdonos eddigi javaslatai nem elégítenek ki - tette hozzá a szakszervezete elnöke. Inokai Géza elmondta, hogy a tervek szerint a hét közepén folytatják a tárgyalásokat, ám figyelmeztetett: amennyiben újabb egyeztetésre nem kerül sor, az érdekképviselet kénytelen lesz meghirdetni a munkabeszüntetést.
A szakszervezet eredeti követelései a tárgyalások során egyes részletekben módosultak, de a végcél nem változott - hangsúlyozta Inokai Géza. Kifogásolta, hogy a munkáltató bérfejlesztési ajánlata egy évre szól és a szakszervezet nem látja biztosítottnak a felzárkóztatás további lépéseit.

Ajánlott videó
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 21:01 Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában
- 20:52 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.03.
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 19:21 A korábbi miniszterelnök kapott felkérést Svédországban a kormányalakításra
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:56 Termékvisszahívás: mérgező nehézfémet tartalmaz ez a borotva
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 14:23 Minden jel arra utal, hogy megvan az új James Bond
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 10:57 Kik voltak 1956 hősei, és milyen újdonságokat derített ki róluk egy friss kutatás?
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 18:02 Példátlan események Varsóban: a lökdösődő államfővel az élen a szélsőjobbtól a PiS-ig mozgósítanak az Alkotmánybíróság „védelmére”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!