Belföld

Kárpátalján Audi-összeszerelést terveznek

admin

2003. 01. 16. 16:27

A kárpátaljai Eurocar vállalat, a Skoda hivatalos ukrajnai márkakereskedője a tervek szerint az idei év első félévében megkezdi Audi4 és Audi6 típusú személygépkocsik összeszerelését.

Az Eurocar a Viposz céggel, az Audi hivatalos ukrajnai importőrével közösen kívánja megvalósítani az Audik gyártását – tudta meg az Interfax-Ukraina a kárpátaljai vállalatnál. Ebből a célból még a tavalyi év végén létrehozták az Eurovip vegyesvállalatot, amelynek célja az Eurocar összeszerelési és a Viposz ukrajnai forgalmazási tapasztalatának minél jobb kihasználása.

Az Audik összeszereléséhez szükséges fődarabokat az Eurocar közvetlenül a német vállalattól kapja majd, a kész autókat pedig a Viposz forgalmazza. Az Eurocarnál nem közölték, hány gépkocsit kívánnak évente összeszerelni, mondván, hogy az a kereslettől függ majd, s arra sem tértek ki, mennyi lesz az ukrán összeszerelésű Audik ára.

Viktor Posztelnikov, a Viposz vezérigazgatója az Avtocentr című szakfolyóirat szerint közölte: az ukrajnai Audik ára alacsonyabb lesz, mint a Németországban készülőké. A csopi székhelyű Eurocar 2001 decemberében jött létre. 2002 márciusában fejeződött be a Skoda gépkocsi gyártásának engedélyezési eljárása, és az audit befejezése után megindult a Skoda Octavia, majd júniusban a Skoda Fabia típusú gépkocsik sorozatgyártása a vállalat tiszasalamoni (Szolomonove) üzemében. A vállalat jelenlegi éves kapacitása 1500 gépkocsi.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kijini Primary School students learn to float, swim and perform rescues on Tuesday, October 25, 2016 in the Indian Ocean off of Mnyuni, Zanzibar.
—
Daily life in the Zanzibar Archipelago centers around the sea, yet the majority of girls who inhabit the islands never acquire even the most fundamental swimming skills. Conservative Islamic culture and the absence of modest swimwear have compelled community leaders to discourage girls from swimming. Until now.

For the past few years, the Panje Project has made it possible for local women and girls to get into the water, not only teaching them swimming skills but aquatic safety and drowning prevention techniques. The group has empowered its students to teach others, creating a sustainable cycle. Students are also provided full-length swimsuits, so that they can enter the water without compromising their cultural and religious beliefs.

While the wearing of full-length swimsuits may be seen as subjugation, donning one in order to learn a vital life skill, which has long been and would otherwise be forbidden, is an important first step toward emancipation. Education — whether it be in or out of the water — serves as a springboard providing women and girls the empowerment and tools with which to claim their rights and challenge existing barriers.

The rate of drowning on the African continent is the highest in the world. Still, many community leaders have yet to warm up to the idea of women and girls learning to swim. The swimming lessons challenge a patriarchal system that discourages women from pursuing things other than domestic tasks. It is this tension of the freedom one feels in and under water juxtaposed with the limitations imposed upon Zanzibari women that is at the heart of this series.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.