Belföld

Másfél év alatt 118 ezer diákhitel-szerződés

Összesen 117 878-ra nőtt a diákhitel-szerződéssel rendelkezők száma, miután a 2002/2003-as tanév őszi félévének utolsó hivatalos diákhitel-kifizetési napján, szerdán, 2135 hallgatóval gyarapodott az igénylők tábora.

Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatójának tájékoztatása szerint a mostani utaláskor több mint 1,485 milliárd forintot fizettek ki, amellyel együtt eddig összesen 25,8 milliárd forintot utaltak át a hazai hallgatói diákhitelezés története során.

Beszámolója szerint a 2002/2003 tanév II. félévében a diákhitel igényelhető havi összegei nem változtak, a jogosultak továbbra is a havi 10, 15, 21, 25 ezer forintos kategóriák közül választhatnak. A diákhitel kamatának mértéke sem módosult, az új félévben is évi 9,5 százalék maradt.

Őri András utalt rá, hogy a decemberi kormánydöntés során, a jogosultsági kör bizonyos mértékű bővülése mellett, jelentősen egyszerűsödött, átláthatóbbá, követhetőbbé és a hallgatók számára kedvezőbbé vált a diákhitelezés rendszere.

A jogosultak körének bővüléséről, a tanulmányi hónap fogalmának bevezetéséről, a kreditesek/keresztfélévesek helyzetének javításáról, a törlesztés, illetve a célzott kamattámogatás rendjéről minden érdeklődő részletes felvilágosítást talál a www.diakhitel.hu honlapon.

A kommunikációs igazgató közölte: Diákhitel Központ Rt. január 20-a után a közel 120 ezer ügyfeléhez névre szólóan eljuttatja hírlevelét, amely a 2003. január 1-én bekövetkezett változásokat veszi sorra, valamint más hasznos információkat is tartalmaz. Ezenkívül a helyi tarifával hívható Diákhitel infovonal (06 40 24-00-24), továbbra is minden érdeklődő számára rendelkezésre áll.

Őri András kitért arra is, hogy a tavaszi félév újdonsága a szabad bankválasztás lesz. Ezentúl minden régi, és új ügyfél bármelyik magyarországi pénzintézetnél vezetett számlára kérheti diákhitele folyósítását.

A pénzintézetek közül hét bank (OTP Bank, Postabank, Inter-Európa Bank, Kereskedelmi és Hitelbank, Magyar Külkereskedelmi Bank, Általános Értékforgalmi Bank, CIB Bank) és 106 szövetkezeti hitelintézet különböző kedvezményekkel várja a hallgatókat.

A CIB Bank kivételével az előbb említett helyeken megvalósulhat az ún. egypontos ügyintézés is, azaz a hallgató mindent egy helyen, egy lépésben tud majd elintézni. A kommunikációs igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a tanulmányi osztályoktól az igényléshez már nem kell igazolást beszerezni, mivel ezt a Diákhitel Rt. minden alkalommal maga végzi el.

Az új igénylők először január 20-án juthatnak hozzá az új diákhitel -nyomtatványokhoz az említett bankokban, ill. szövetkezeti hitelintézetekben, valamint a kijelölt postahivatalokban, ezek jegyzéke hamarosan olvasható a www.diakhitel.hu -n.

– A 2002/2003 tanév II. félévére legkésőbb május 15-ig lehet benyújtani az igényléseket, de aki új igénylőként már az első, március 14-i kifizetéskor pénzt szeretne kapni, annak legkésőbb február 15-ig le kell adnia papírját – mondta Őri András.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik