Belföld

L1 Független Táncművészek Társulása – fesztivál a MU-ban

Második alkalommal rendez fesztivált az L1 Független Táncművészek Társulása Budapesten, a MU Színházban: a csütörtökön kezdődő tíznapos rendezvénysorozatot filmvetítések, kiállítások és beszélgetések színesítik.

Mint arra a szervezők a programajánlóban utalnak: az L1, azaz az “elegy” önálló utakon járó, mégis együtt gondolkodó táncművészek munkáit egybefogó társulás. Létrehozói alkotó- és előadóművészek: Berger Gyula, Hargitay Ákos, Michaela Pein, Gál Eszter, Ladjánszki Márta, Mészöly Andrea és Szabó Réka.

 Tárlatok a fesztiválon

A táncelőadásokhoz kapcsolódó tárlatokon a közönség Pecsics Mária fotókiállítását, Ladjánszki Márta: Kis állításom című rajz- és szövegtárlatát tekintheti meg a XI. kerületi Kőrösy József utca 17. szám alatti MU Színházban.

A nyitó előadás, a Habcsók és más című produkció érdekessége, hogy abban az L1 összes tagja közreműködik. A Two in One formáció “Kalkulált rizikó” című előadása, illetve Gál Eszter és Dóra Attila És/Vagy duettje január 11-én kerül színre. A Majdnem 3 című koreográfia január 13-án szerepel a programban a két koreográfus: Ladjánszki Márta és Berger Gyula előadásában. A produkció zeneszerzője Jávorka Ádám.

A Véletlen című, az alkotók műfaji meghatározása szerint “tudományos ismeretterjesztő táncjáték” egy nappal később szerepel műsoron. A január 16-i nemzetközi nap keretében Ina Rager osztrák táncos, koreográfus Amerikai csendéletek – táncképek Edward Hopper festményeire készült, valamint a francia Martine Pisani “…nélkül” című munkája lesz látható a lágymányosi MU Színházban.

Az alternatív táncművészet kedvelői láthatják még a Masszív, a Kontrasztban, valamint a Projekt X, ahol X az ismeretlen változó című koreográfiákat.

II. L1 Fesztivál – jan. 9-18.
MU Színház, Budapest, XI. Körösy József u. 17.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik