Belföld

Medgyessy: Kubában jobbak a koktélok

Medgyessy Péter nem ideológiai alapon választ üdülőhelyet, azt mérlegeli, hogy süt-e a nap, és lehet-e jó koktélt kapni – derült ki a miniszterelnök vasárnap esti, repülőtéri nyilatkozatából. A kormányfő, felesége társaságában Kubából hazatérvén hangsúlyozta, nem titkolta, hogy hol töltötte a szabadságát. Hozzátette: szeretné, ha egész évben az lenne az ország legnagyobb gondja, hogy a miniszterelnök hol pihen.

– Boldog új évet kívánok a köztársaság minden polgárának – kezdte rögtönzött sajtótájékoztatóját Medgyessy Péter a Ferihegyi repülőtér kormányvárójában. A miniszterelnök vasárnap este érkezett haza kubai teleléséből (Madridon át, a Malév-járattal), s a rá váró újságíróknak azt mondta: „Szeretném, ha 2003-ban egész évben az lenne az ország legnagyobb gondja, hogy a kormányfő hol tölti a szabadságát.”

Arra a kérdésre, amely szerint, amikor eldöntötte, hová megy nyaralni, akkor mérlegelte-e, hogy vannak olyan országok, amelyek a demokratikus világ számára kevésbé elfogadhatók, amilyen például Korea, Irak és Kuba is, Medgyessy Péter azt válaszolta, nem ideológiai alapon szokta kiválasztani, hol tölti a szabadságát. „Más szempontok mérlegelésére kerül sor ilyenkor: hogy hol van meleg, süt-e a nap, esetleg lehet-e jó koktélt kapni, itt például lehet. Ezek alapján választottam Kubát, nem politikai preferencia szerint, mert akkor mehettem volna Floridába is, de az sajnos kicsit drága hely” – fogalmazott a kormányfő, aki elmondása szerint kiválóan érezte magát. Megjegyezte: ebben az időszakban ötszáz magyar turista tartózkodik Kubában, „igaz, egyikük sem miniszterelnök”. A külföldiek száma több tízezerre tehető, vannak kanadaiak, franciák, belgák, németek – sorolta Medgyessy Péter.

„Nem titkoltam semmit, például a feleségem is tudta, hogy Kubába megyek” – így a miniszterelnök. Komolyra fordítva a szót, elmondta: Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerinte helyesen cselekedett, mert nem volt felhatalmazása arra, hogy felvilágosítást adjon arról, hogy a kormányfő hol nyaral. Ezért volt az első újságírói kérdésre adott válasz kitérő, ezt követően a szóvivő felhívta telefonon Medgyessy Pétert. A miniszterelnök mobilja ugyanis be volt kapcsolva, számos ügyet intézett Kubából, hazai politikusokkal is beszélt. Hozzátette: amikor Gál J. Zoltán azt kérdezte, van-e kifogása az ellen, hogy elmondja: Kubában tartózkodik, azt válaszolta, nincsen. A második nyilatkozattól kezdve ezért világos is volt, hogy hol tartózkodik és mit csinál. Medgyessy Péter egyébként december 26-án délelőtt utazott el. A miniszterelnök hangsúlyozta, nem mellékes, hogy saját költségén nyaralt, utazása semmiféle állami terhet nem jelentett. Egy kérdésre felelve közölte: egy barátjának hozott kubai szivart, de ő maga nem próbálta ki.

A biztonsági őrizetéről szólva elmondta, a nemzetközi megállapodás szerint a vendéglátó ország „figyelemmel van erre”, de semmifajta olyan biztonsági őrizetet nem kapott, mint amilyen Magyarországon jár neki. A Népszabadság kérdésére Medgyessy Péter kijelentette: semmifajta kötelezettsége nincs arra, hogy a szabadságát egyeztesse a kormány tagjaival. A kabinetfőnöke tudta, hogy Kubában van, és ismerte az elérhetőségeit – mondta a miniszterelnök. Hozzáfűzte: van egy tanulsága ennek a történetnek, az, ha a jövőben két napnál hosszabb időre utazik külföldre, akkor közzéteszik, hogy hová megy.

Arra az ellenzék által megfogalmazott bírálatra, miszerint az egyik televízióban úgy adták le a vele készült interjút, mintha élő beszélgetés volna, a kormányfő úgy reagált: tudomása szerint „Mátrai Mártától kezdve fű-fa-virágig” mindenkivel, aki szerepelt a műsorban, előre felvették az interjút.

Medgyessy Péter miniszterelnök január 6-án áll munkába, és a jövő hét pénteken lesz az első kormányülés – mondta el Gál J. Zoltán kormányszóvivő szombaton. Gál J. Zoltán közölte, hogy a hatályban lévő helyettesítési rendnek megfelelően Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter helyettesítette Medgyessy Pétert szabadsága alatt. – A kormány ez idő alatt nem ülésezett, már csak azért sem, mert a kabinet több tagja is szabadságon volt – mondta Gál J. Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik