Belföld

Európai perpatvar

EU-tagok ellen nyújt be keresetet az Európai Bíróságon az Európai Bizottság.

Az Európai Bizottság keresetet nyújt be az Európai Bíróságon hét tagállama ellen, amelyek nem ültették át időben belső jogrendjükbe az ipari minták jogi oltalmát szabályozó közösségi irányelvet – jelentették be hétfőn Brüsszelben. Az EU végrehajtó szerve egyidejűleg a szerződés megsértése
miatti eljárást kezdeményez 13 tagország ellen, ugyancsak különféle irányelvek késedelmes végrehajtása miatt. Ez utóbbiak mindegyike az egységes belső piaccal áll kapcsolatban, és olyan területeket érint, mint a gépjármű-biztosítás, a kulturális javak forgalmazása, az elektronikus kereskedelem vagy az elektronikus pénz kibocsátásának szabályozása.


Ausztriát, Belgiumot, Hollandiát, Luxemburgot, Németországot,
Portugáliát és Spanyolországot a bizottság már tavaly júliusban figyelmeztette, hogy elmulasztották az ipari minták jogi oltalmáról szóló irányelv végrehajtását, amelynek határideje 2001 októbere volt. A jogszabályt a tagállamok még 1998-ban fogadták el, s ők maguk állapodtak meg a határidőben is. Az irányelv a belső piac egészére kiterjedő, magas szintű védelmet szavatol az ipari tulajdonnak. Pontosan meghatározza az ipari minta fogalmát, védettségének feltételeit és időtartamát. Ez
utóbbit legkevesebb öt, legfeljebb 25 évben szabja meg. Szabályozza a védettség terjedelmét is, előírva például, hogy a jogtulajdonos kizárólagos jogot élvez a minta használatára, harmadik feleket pedig eltilthat attól.


Nyolc tagállamot azért fenyeget a szerződés megsértése miatti eljárás, mert nem hajtották végre az EU területén vásárló fogyasztók minimális jogainak szavatolásáról szóló 1998-as irányelvet. Nekik a bizottság egyelőre indoklással ellátott véleményt küldött, ami a második lépcsőfok a szerződés megsértése miatti eljárás megindítása előtt. Ez a jogszabály többek között arról rendelkezik, hogy a fogyasztóknak a vásárlás vagy a szállítás után két évig jogában áll a hibás termék visszajuttatása, megjavíttatása vagy kicseréltetése. Rendelkezéseit tavaly január 1-ig kellett volna érvényesíteni a nemzeti szabályozásokban, az érintett nyolc tagállam azonban még mindig nem értesítette erről a bizottságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik