A Bush-kormányzat olyan hiteles jelentést kapott, amely szerint az al-Keidához tartozó iszlám szélsőségesek Irakban szereztek vegyi fegyvert a múlt hónapban vagy október végén, állítja két tisztségviselő, aki első kézből ismeri a jelentést és annak forrását is – írta a The Washington Post. A lap hangsúlyozza: ha a jelentés igaznak bizonyul, akkor annak két fontos következménye lehet. Első ízben lehet bizonyítani, hogy az al-Keida (a ciánon kívül) nem hagyományos fegyverhez jutott. És ez eddig a legkézzelfoghatóbb közvetlen bizonyíték arra, amit Bush és tanácsadói hónapok óta mondanak: az al-Keida terroristái tényleges segítséget kapnak Iraktól. Igaz, azt még nem tudni, hogy az ügyről tudott-e Szaddám Huszein, esetleg éppen az ő felhatalmazása alapján történt-e minden.
A lap forrásai szerint az információ “kényes és hiteles forrásból” származik, de a Fehér Ház engedélye nélkül nyilatkozó tisztségviselők ennél többet nem voltak hajlandók mondani. A The Washington Post úgy értesült, hogy a VX ideggáz hatóanyagát Törökországon át csempészték ki Irakból.
A lap egy tisztségviselőre hivatkozva azt írta, hogy az ideggáznak az al-Keidához való eljuttatásában, szerepet játszott a libanoni székhelyű szélsőséges szunnita csoport, az Aszbat al-Anszar, amely a közelmúltban létesített egy “leányvállalatot” Észak-Irakban. Az Aszbat al-Anszar szoros kapcsolatban áll az al-Keidával, és pénzt is kap tőle.
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter tegnap Katar fővárosából, Dohából nyilatkozott a CNN-nek, s megerősítette, hogy Iraknak vannak tömegpusztító fegyverei. “Minthogy Bagdadnak vannak ilyen fegyverei, nincs más választása, mint hogy feladja őket, mert a játéknak is vége” – mondta. Arról, hogy milyen közel van a háborúhoz az Egyesült Államok, a védelmi miniszter megjegyezte: “Ez valóban nem tudható, az iraki kormánytól függ”. Ô egyébként még nem olvasta a 12 ezer oldalas iraki jelentés.
Az ENSZ fegyverzetellenőrei tegnap hat helyen vizsgálódtak Irakban, köztük egy olyan üzemben is, ahol korábban a hírek szerint a közepes hatótávolságú Scud rakéták nagy hatótávolságúra való átalakításán dolgoztak. Az ellenőrök jártak egy rakétakísérleti telepen, egy volt urándúsító intézményben is, de az őket falkákban kísérő újságírók nem tudtak meg semmit.