Belföld

Bővülő Axis-Matáv együttműködés

Az Axis Consulting Kft nyerte meg azt a pályázatot, amelyet a Matáv Cash Management rendszerének továbbfejlesztésére, hatékonyabbá tételére írtak ki. A sokat tudó úgynevezett CM rendszer 1996 óta működik, s teremt elektronikus kapcsolatot a Matáv számlavezető bankjaival.

A rendszer szolgáltatásait az ország különböző pontjain lévő igazgatóságok közvetlen módon érhetik el. Az Axis már az eredeti rendszer kialakításában is szerepet vállalt.
Az új, továbbfejlesztett változat 2004 január 1.-én kezdi meg majd működését. A rendszer újrafejlesztésének igényekor szempont volt, hogy a telefontársaság által alkalmazott hardver-szoftver rendszerekhez a legmagasabb szinten illeszkedjen. Az új, hatékony rendszer hosszútávon oldja meg és teszi kényelmessé a pénzforgalmi feladatokat. A legkorszerűbb biztonságtechnikai eszközök alkalmazásával a fejlesztők külön figyelmet fordítanak arra, hogy a CM rendszerhez illetéktelenek ne férhessenek hozzá.
Az Axis Consulting Kft az idén 500 millió forintot meghaladó árbevételt tervez, aminek mintegy 70 százaléka származik szoftver fejlesztésből, 30 százaléka pedig tanácsadásból. Kiemelt ügyfelei között megtalálhatók Magyarország legnagyobb vállalatai: a Matávon kívül a Paksi Atomerőmű, a Mol, és a Magyar Posta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik