Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában erős csökkenést mutattak a vezető tőzsdeindexek. A sok hetes felfutást követően az első jelentősebb hatással bíró rossz hírekre kemény eladásokkal reagáltak a befektetők.
A hétfőn még a lélektani kilencezres vonal áttörésével kísérletező Dow Jones közel három, a szintén válaszúthoz érkezett és az ezerötszáz pont feletti régiót csak órákig tartani tudó Nasdaq majd négy százalékot esett.
Rosszhírdömping
A sort az ISM feldolgozóiparra vonatkozó üzleti bizalmi felmérése nyitotta. A bizalmi index ugyan kismértékben emelkedett, ám így is sem tört ki a pesszimista jövőt jelző sávból, értéke is elmaradt a piaci konszenzustól. Pénteken a novemberi amerikai munkaerőpiaci adatok keltettek negatív hangulatot. A munkanélküliségi ráta április óta először érte el ismét a hat százalékot, ez jóval várakozások feletti értéknek számított.
Negatív vállalati hírekben sem volt hiány. A Hewlett-Packard mellett a Disney is profit warningot jelentett be, miáltal részvénye tíz százalékot meghaladó esést szenvedett el. A United Airlines csődközeli manőverezése a Dow-komponens Boeinget és a United Technologies-t hozta kellemetlen helyzetbe.
Európában a tengerentúli indexek mozgását másolták a tőzsdemutatók, a DAX és a FTSE három, a CAC négy százalék feletti esést könyvelt el. Pedig a hét elején nem látszott ennyire kellemetlennek a klíma. A francia állam mentőövet dobott a France Télécomnak, ami nagyot lendített az egész távközlési szektor tőzsdei megítélésén. A Deutsche Telekom is szárnyalt a hét elején, miután illetékesei bejelentetté: internetszolgáltatójuk nagyobb részét értékesíteni kívánják, hogy a befolyó összegből csökkenthessék drasztikus adósságállományukat. A lefelé induló amerikai árfolyamok azonban gyorsan módosították a hangulatot, amit a benchmarkok szintje is követett.
Az ECB a várakozásoknak megfelelően végrehajtotta hónapok óta esedékes kamatcsökkentését (ötven bázisponttal mérsékelte irányadó kamatszintjét). De ez a 2003 első negyedévére vonatkozó, zsugorodó gazdaságról szóló EU-nyilatkozatok mellett nem sok erőt adott a részvénypiacoknak.
Pénz- és állampapírpiac
Emelkedő átlaghozamok és az előző hetinél nagyobb érdeklődés jellemezte a napokban megtartott diszkont kincstárjegy aukciókat. A három hónapos diszkont kincstárjegyből kétszeres túljegyzés mellett huszonötmilliárdnyit bocsátott ki az ÁKK, a papír hozama harminckilenc bázisponttal 8,49 százalékra emelkedett. Kétszeres túljegyzés kísérte a hat hónapos jegy aukcióját is, melyből harmincmilliárd került a jegyzőkhöz. Az átlaghozam 8,44 százalékra emelkedett, ez hatvanhat bázispontos ugrást jelentett a két héttel azelőtti aukcióhoz mérten.
A száztízmilliárd forintot is meghaladta a tizenkét hónapos diszkont kincstárjegyre beérkező ajánlatok összértéke, az ÁKK tízmilliárddal negyvenmilliárd forintra emelte a kibocsátott mennyiséget. A papír átlaghozama (mely megegyezett mind a maximális, mind a minimális hozammal) 7,95 százalékra emelkedett, negyvennégy bázisponttal magasabbra az előző aukción kialakultnál.
A másodpiacon a rövid lejáratokon kisebb, a távolabbi kifutásokon nagyobb hozamesés volt megfigyelhető.
Harminchét bázisponttal 8,58 százalékra csökkent a DWIX index értéke.
Átmenetinek bizonyult a forintgyengülés a megelőző héten, december első napjaiban a sávban ismét erősödött a forint, a centrumtól 14,3 százalékra zárta a hetet. A dollár árfolyama rekordszintre csökkent (234 forint).
A Budapesti Értéktőzsdén meglepően élénk volt a hét. A forgalom is egyenletesen oszlott el, egyik kereskedési napon sem esett hét és félmilliárd forint alá az összvolumen. A BÉT indexe hétfőtől csütörtökig lényegében nyolcezer pont felett mozgott, ám pénteken elfogyott a türelem és a BUX 7842,46 pontra esett vissza. Ez egy százalékot meghaladó csökkenésnek felelt meg az előző pénteki záráshoz mérten.
Térségünkben nem mozogtak teljesen együtt a piacok. Az árral szemben kisebb javulást mutatott a varsói tőzsdeindex, a cseh és az orosz részvények azonban jelentősebb, három százalék körüli veszteséggel zárták december első hetét.
Itthon a hét nagy részében egészen vegyes képet mutattak a részvények, a pénteki eladási hullám azonban ezt is erősen átformálta. A BUX-kosárban szereplő tizennégy papírból négy tudott emelkedni, a Richter két százalék körüli erősödésével a hét legjobban teljesítő részvény címét is kiérdemelte. A gyógyszerpapírt nem sokkal lemaradva a Borsodchem és az Inter-Európa követte.
Kisebb javulással zártak a gépipari részvények, a NABI és a Rába is fél százalékot erősödött. Főleg az utóbbi teljesítménye volt említésre méltó, mivel a társaság a napokban profit warningot adott ki az idei utolsó negyedévre vonatkozóan.
A hét vesztese a Pannonplast volt. November végén megjelent profit figyelmezetése, úgy tűnik, beérett, részvénye több mint hat százalékot zuhant. Hasonló mértékben csúszott meg a TVK is, a piacon keringő felvásárlási pletykára spekulálók immár több mint tíz százalékot veszthettek befektetésükből.
Ami a napokban várható
Az Egyesült Államokban kedden ülésezik a Federal Reserve. Az amerikai jegybank idei utolsó ülésezésétől nem várnak kamatmódosítást az értékpapír- és pénzpiacok. A legnagyobb hatást valószínűleg a csütörtökön megjelenő novemberi kiskereskedelmi forgalmi mutatók, illetve az egy nappal később publikálandó termelői árindex fejtik majd ki, a Michigan Egyetem péntek délután (még a BÉT nyitva tartása alatt) megjelenő előzetes decemberi fogyasztói bizalmi felmérése mellett.
Itthon a fogyasztói árszínvonal novemberi változásának szerdán megjelenő értéke mutat majd irányt, elsősorban az állampapírpiacnak.
Tőzsdeindexek | |||||
Index |
Pénteki záróár |
Múlt heti záróár |
Változás egy hét alatt, % |
Év eleji záróár |
Változás az év eleje óta, % |
Rio Bovespa | 10 569,0 | 10 508,8 | 0,57% | 13 577,6 | -22,16% |
Varsó WIG | 14 724,2 | 14 662,9 | 0,42% | 13 922,2 | 5,76% |
Mexikó BOLSA | 6 126,2 | 6 156,8 | -0,50% | 6 372,3 | -3,86% |
Hang Seng | 9 973,8 | 10 069,9 | -0,95% | 11 397,2 | -12,49% |
BUX | 7 842,5 | 7 944,9 | -1,29% | 7 131,1 | 9,97% |
Prága PX50 | 451,2 | 464,2 | -2,80% | 394,6 | 14,34% |
Dow Jones IA | 8 645,8 | 8 896,1 | -2,81% | 10 021,5 | -13,73% |
Moszkva RTS | 349,5 | 361,2 | -3,22% | 260,1 | 34,40% |
Frankfurt DAX | 3 207,5 | 3 320,3 | -3,40% | 5 160,1 | -37,84% |
London FTSE | 4 013,5 | 4 169,4 | -3,74% | 5 217,4 | -23,07% |
Nasdaq | 1 422,4 | 1 478,8 | -3,81% | 1 950,4 | -27,07% |
Nikkei 225 | 8 863,3 | 9 215,6 | -3,82% | 10 542,6 | -15,93% |
Párizs CAC | 3 185,8 | 3 326,7 | -4,23% | 4 624,6 | -31,11% |