Belföld

Kiemelt ügyként kezelik a Happy End elleni eljárást

Januártól kezdi meg működését a Fővárosi Főügyészségen a kiemelt ügyek osztálya, amely a jövőben felügyeli a szervezett bűnözéssel összefüggő gazdasági és korrupciós bűncselekmények nyomozását, illetve ellátja a vád képviseletét is. Az osztály húsz kiemelt ügy vizsgálatával kezdi meg munkáját; ezek sorában szerepel a Happy End Kft., a Millenáris Kht. és a Concordia Rt. ügyeinek vizsgálata is.

Rendkívüli érdeklődést kiváltó ügyekkel foglalkozó osztályt alakítanak ki a Fővárosi Főügyészségen januárban. Ilyen osztály már létezik egy a Legfőbb Ügyészségen, ezt az „Ügyészség a harmadik évezredben elnevezésű ügyészségi reform” keretében alakították ki, ennek működéséről egyébként az országjelentés is elismerően szólt. Ez az osztály országos hatáskörrel fogja össze a közvélemény által figyelemmel kísért, a jellegüknél vagy súlyuknál fogva kiemelt jelentőségű bűncselekményeket. A Legfőbb Ügyészség a sikerek nyomán döntött úgy, hogy e szervezetet a Fővárosi Főügyészségen is létrehozza. Annál is inkább, mert az országosan kiemelt ügyek 90 százaléka a Fővárosi Főügyészségen volt – tájékoztatott dr. Ihász Sándor, a Fővárosi Főügyészség kiemelt ügyek osztályának vezetője.

– A Fővárosi Főügyészségen a kiemelt ügyek osztálya szervezetileg december 1-jén állt fel, s január 1-jével kezdi meg működését, kilenc ügyésszel. Az osztálynak két csoportvezetője lesz: dr. Üveges Andrea és dr. Szoboszlai Richárd. Azon ügyészek kerültek erre a területre, akik kimagasló szakmai színvonalon dolgoztak, átlagon felüli az elhivatottságuk, illetve többségüknek gazdasági szakjogászi másoddiplomája is van. A szaktudás annál is inkább szükséges, mert a kiemelt ügyek osztályát egyebek mellett azért hozták létre, hogy gyorsan és hatékonyan vizsgálják ki a közvélemény által kiemelt figyelemmel kísért ügyeket. Így a jövőben ez az osztály látja el a nyomozás felügyeletét és képviseli majdan a vádat azokban a fővárosi vonatkozású ügyekben, amelyek a szervezett bűnözés, a korrupció és a gazdasági bűnözés jegyeit hordozzák magukon, a közpénzek eltűnésével kapcsolatosak, s jellegüknél fogva kiemelt figyelemmel kíséri azokat a közvélemény – mondta dr. Ihász Sándor.

Az osztályvezető ügyész szavai szerint a legfőbb ügyész, annak büntetőjogi helyettese, a Legfőbb Ügyészség nyomozásfelügyeleti főosztályának vezetője, a fővárosi főügyész, illetve annak büntetőjogi helyettese határozza meg, hogy mely ügyek kerüljenek a kiemelt ügyek osztályára. Ide tartoznak majd a bűnszervezet létrehozásának és irányításának gyanúja miatt indult ügyek, a közélet tisztasága elleni bűncselekmények közül pedig azok, amelyeket bűnszövetségben követnek el. Dr. Ihász Sándor tájékoztatása szerint január 1-jén húsz ügy vizsgálatával kezdik meg működésüket, melyek sorában szerepel például a Concordia, a Postabank, a Happy End Kft., a Millenáris Kht., az ISM stadionbeléptető-rendszere, avagy az MTV korábbi gazdálkodása kapcsán indult, már folyamatban lévő eljárás – írja a Népszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik