Belföld

Hatszázalékos amerikai munkanélküliség

A várt gyarapodás helyett csökkent novemberben az amerikai gazdaság nem mezőgazdasági szektoraiban a betöltött alkalmazotti állások száma, és a munkanélküliség is magasabb volt a vártnál az amerikai munkaügyi minisztérium pénteki adatsora szerint.

A közlemény szerint az októberi 6 ezres növekedés után 40 ezerrel csökkent a múlt hónapban az agrárszférán kívül az alkalmazotti létszám. A bejegyzett állástalanok aránya 5,7 százalékról 6,0 százalékra nőtt. A Dow Jones-CNBC előzetes konszenzusa 38-45 ezer között állásszám-növekményt és 5,8 százalékos munkanélküliséget jósolt novemberre.

A váratlanul gyenge foglalkoztatási adat újabb jele annak, hogy a nyár óta lassul az amerikai gazdaság növekedési üteme. A harmadik negyedévben a jelenleg érvényes adatok szerint még 4,0 százalékos éves GDP-növekedést mértek, de a negyedik negyedévre elemzők már 2,0 százaléknál kisebb növekedést várnak.

Ennek ellenére a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a várakozások szerint egyelőre nem folytatja a kamatcsökkentést, miután novemberben fél százalékponttal 1,25 százalékra süllyesztette
az addig is fél évszázados mélyponton lévő irányadó rövid távú refinanszírozási kamatot. A váratlan novemberi állásszám-csökkenést a minisztérium szerint jórészt a feldolgozó szektor folytatódó munkahely-eróziója okozta. A gyáriparban 45 ezer állást számoltak fel. Béroldalról ugyanakkor nem nőtt az inflációs kockázat: az átlagos alkalmazotti órabér novemberben 4 centtel, 0,3 százalékkal 14,93 dollárra emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik