Belföld

Bankok szorításában a Bábolna Rt.

A Népszabadság információi szerint kevés esélye maradt annak, hogy a Bábolna Rt. konszolidációjáról és privatizációjáról szóló előterjesztés még az idén a kormány elé kerüljön. Ez jelentősen megnehezítheti a finanszírozási válságba került legnagyobb magyar állami agrárvállalkozás helyzetét, mivel az év végéig többmilliárdos hitelfizetési kötelezettséget kell teljesítenie.

A lap kormányzati forrásból származó információi szerint az előzetes tervekkel ellentétben várhatóan az idén már nem kerül a kormány elé az az előterjesztés, amely az állami tulajdonban levő Bábolna Rt. konszolidációjáról és privatizációjáról szól. A társaságnak jelenleg mintegy 22,5 milliárd forintos adósságállománya van, és ebből 2,5-3 milliárd forint lejárt tartozás, amelyet még az év végéig rendezni kellene. A helyzet ismeretében korábban a céget felügyelő ÁPV Rt. arra tett javaslatot, hogy az adósságból 10,6 milliárdot vállaljon át az állam.

A javaslat szerint a fennmaradó tartozásokat részben – nyolc-kilencmilliárd forint értékben – a privatizációval egy időben végrehajtandó tőkeemeléssel, részben takarékosabb gazdálkodással lehetne rendezni. A kormány azonban végül mégsem tárgyalta az előterjesztést, és információink szerint a késlekedés miatt a céget hitelező négy bank (MFB, CIB, MKB, Raiffeisen) közül az egyik pénzintézet – mint informátorunk fogalmazott – “komoly lépésre is elszánta már magát”, ha a cég legalább az idén lejárt hiteleit nem rendezi a közeljövőben.
[Népszabadság]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik