Belföld

Kevesen váltottak gépjámű-biztosítót

A múlt évihez képest jóval kevesebb ügyfél váltott biztosítót november utolsó napjáig. Ekkor járt le ugyanis a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás évfordulós felmondásának a lehetősége. Másik biztosítóval az év végéig lehet még szerződést kötni, így ma még csak a csökkenések vehetők számba, az átszerződések miatti növekedésről csak január elején lesznek adatok. Az előzetes számokból arra lehet következtetni, hogy konszolidálódik a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának a piaca.

A piacvezető Allianz Hungária Biztosítónál még nem ismertek a pontos felmondási adatok, de most érezhetően kevesebben vettek búcsút a társaságtól, mint egy évvel ezelőtt. Mint Kele József ügyvezetőigazgató-helyettestől megtudtuk, 2001-ben 21 ezer ügyfél mondott fel az 1,8 millióból, az idén ennél biztosan kevesebb lesz a számuk. Hogy mennyien távoznak, arról pontos adat csak február–márciusban lesz, amikor kiderül, hogy szabályos felmondás nélkül hányan távoztak. Kele József azzal magyarázta a kisebb mozgást, hogy a biztosítók a meglévő ügyfelek megtartására koncentráltak az új tarifák kidolgozásakor. Volt olyan társaság, amely a casco biztosítást adja olcsóbban a “kötelezős” ügyfelének, míg mások baleset-, élet- vagy éppen jogvédelmi biztosítást társítottak a kötelező felelősségbiztosításhoz.

Az Argosz Biztosító 300 ezres állományából egy 30 ezres minta adatai álltak rendelkezésre tegnap. Kovács László ügyféligazgató ebből 1,3 százalékos lemondást regisztrált. Úgy vélte, hogy a végső elszámolásnál nem szerződnek át többen más társaságnál 4500-nál, ami 1,5 százalékos aránynak felel meg. Természetesen az internetes kalkuláció, illetve a reklámkampány hatásaként jönnek is a biztosítóhoz. A szaldót azonban csak két-, két és fél hónap múlva lehet megvonni. Mindenesetre náluk is kisebb az évfordulós felmondások aránya, mint korábban volt.

Az OTP Garancia – mint Flamich Gábor főosztályvezetőtől a Magyar Hírlap megtudta – még nem készítette el az összesítést. A megyénként szervezett profitcentrumok vezetőinek egy része nagyon jó, míg másik hányaduk éppen ellentétes eredményt jelzett. A lemondásokat befolyásolták a területileg differenciáltan megállapított díjak.
Az AXA Biztosító is csak előzetes adattal tudott szolgálni. Csermely Tibor termékmenedzser a feldolgozott adatokból 1-2 százalék körüli lemondásról számolt be.

Több biztosító jelezte, hogy az átszerződők jelentős hányada még mindig “fű alatt” intézi az ügyét. Ahelyett, hogy felmondaná a meglévő szerződését, azzal nem törődve, új megállapodást köt egy másik biztosítóval. Ott A0 (alap) bónusszal veszik állományba. A meglepetés akkor éri, amikor megy a bónuszigazolásért és meglepődve tapasztalja, hogy ami volt, az elveszett. A régi biztosító ilyenkor csak díjnemfizetés miatt tudja törölni az ügyfelét, ami a bónuszfokozat elveszésével jár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik