Belföld

Ezer publikus prímlista

A Prím Online egyik népszerű szolgáltatása, a levelezőlisták indításának lehetősége november 27-én mérföldkőhöz érkezett: miközben az összes listák száma túl van a kétezer-ötszázon, elindult a Prímlistán az ezredik publikus, azaz mindenki által látható levelezőlista.

A piacvezető magyar listaszerver (a második helyezett durván félennyi listával büszkélkedhet) ezredik publikus listája a felnőttek nevelésével foglalkozik, és a leírás illetve moderálási szabályok szerint mindazok beléphetnek, akik “szívesen fogadják másoktól a nevelést, illetve szívesen segítenek másoknak azzal, hogy valamilyen módon célra vezetően nevelik.” A publikus listák között téma szerint is lehet keresni, a dobogós témák: a kikapcsolódás, az informatika, és a társadalom. Száznál több nyilvános levelezőlistát indítottak a Prím olvasói kulturális, tudományos-, sport-iletve szabadidős témakörökben is. A nem publikus listák nagy száma arra enged következtetni, hogy sokan felfedezték, egy levelezőlista alkalmas egy munkahelyi közösség belső kapcsolattartására vagy két-három barátnő egymásközti titkainak megosztására. A kisközösségek listára szerveződésének a szoftver sokoldalúsága is oka lehet, hiszen a lista indítója mindent szabályozhat: kell-e az ő engedélye az új tag belépéséhez; kik küldhetnek levelet; moderálandó-e az új hozzászólás; kik férhetnek hozzá az archívumhoz; szabad-e csatolt file-t küldeni stb.. A népszerű ingyenes szolgáltatást a Prím rövidesen néhány prémium-szolgáltatással is felruházza: a listatulajdonosok egy 320 forintos SMS-sel néhány hónapra kiiktathatják majd a levelek végén előforduló egy-két soros reklámot, vagy kérhetik a lista folyamatos vírusszűrését. További információ: Szutor Ferenc (fszutor@prim.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik