A "hivatalos kapcsolatok" és a "társadalmi kapcsolatok" sokkal hasznosabb informátorok és segítők voltak, mint a hálózati személyek - jelentette ki a Magyar Hírlapnak a pártállami kémelhárítás egykori vezetője . Ezen segítők számát Dankó László százezresre becsüli. Ezidáig keveset lehetett hallani ezekről a "kapcsolatokról". Pedig rájuk épült az állambiztonság tevékenysége. Ugyanakkor nem érinti őket sem az ügynöktörvény, sem a most készülő úgynevezett nyilvánosság csomag. Minden századik ember Magyarországon ilyen "kapcsolat" volt, ám az érintettek neve semmilyen nyilvántartásban sem szerepelt és jelentéseket sem írtak: szóban jelentették az úgynevezett tartótisztüknek, aki az információt írásba foglalta. Pallagi Ferenc, a III-as főcsoportfőnökség volt vezetője szerint az igazi "hálózat" az állami intézmények, vállalatok szintjén lévő kapcsolatrendszerre épült. Tehát megbízható emberek álltak olyan intézmények élén, ahol állambiztonsági megfigyelést folytattak. Ajánlott videó
- 09:35 Meghalt J. Craig Venter, az emberi genom feltérképezésének úttörője
- 09:34 Hamarosan a Holdba csapódik a SpaceX rakétája
- 09:31 Három és fél év börtönt az üzletvezetővel harcoló csokirablóra – videó
- 09:26 Hiába fújták vissza, háromszor is kihagyta a tizenegyesét egy csatár
- 09:22 Lázár János: Nagy vereséget szenvedtünk, a vezetésnek két felelőssége van
- 09:20 Jól indította az évet a magyar gazdaság az Orbán-rendszer utolsó GDP-számai szerint
- 08:53 A választási vereség miatt lemondott Miskolc fideszes alpolgármestere
- 08:50 Az NKA szakmai és pénzügyi beszámolót kér be a támogatottjaitól
- 08:40 „Ezen a szinten teljesen elfogadhatatlan hiba” – Arteta élesen bírálta a tizenegyest visszavonó játékvezetőt
- 08:39 Mészáros cégcsoportjának vezetője: Nyugodtan rám lehet rúgni az ajtót, de egyszerűbb, ha kopogtatnak
- 08:39 Kvíz: mennyit tudsz Az ördög Pradát visel 1. részéről?
- 08:12 Rejtett útvonalat találtak a Marsra
- 08:01 A Tisza Párt nem vesz részt határon túli párt alapításában, állítja az alelnök
- 07:53 Háziorvoshoz küldték a hányásra és erős hasfájásra panaszkodó beteget a sürgősségiről, másnapra meghalt
- 07:54 Medvét videóztak egy borsodi falu közelében
- 21:17 Kikerült a netre, Trumpék milyen menüsorral várták a Fehér Házban Károly királyt és a királynét
- 06:42 Elutasították Delhusa Gjon 2,5 milliós keresetét Újbuda alpolgármestere ellen
- 07:40 A hónap utolsó napján bal lábbal kelt fel a forint
- 17:43 Magyar Péter: Hamarosan érkezni fognak az uniós források Magyarországra
- 06:30 A Porschéra menekült a futár a kutyák elől – nem kell megtérítenie a több ezer eurós kárt
- 19:30 60 éves korában öngyilkos lett Peter Falk lánya
- 17:04 Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják Sára Botond főispánt
- 03:40 Egy napon fejezték le Zrínyit, Nádasdyt és Frangepánt
- 16:30 56 év az Ovális Irodában: képeken Károly király látogatásai a legfontosabb elnöki szobában
- 18:57 Rainer M. János: Még mindig van értelme az ügynökakták nyilvánosságának
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
