Belföld

Még hónapokba is telhet új LB-helyettest kinevezni

[FN] Hét pályázat érkezett a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökhelyettesi posztjára. A pályázatok leadásának határideje hétfőn zárult le. A pályázók névsora a törvény szerint nem nyilvános. A korábbi helyettes, Lomnici Zoltán legfelsőbb bírósági elnökké történt, ez év júniusi megválasztása óta nincs betöltve ez a poszt. Az elnökhelyettesi pályázatot Lomnici Zoltán írta ki, a feltételek közé tartozik a határozatlan idejű bírói kinevezés, illetve a kiírás szerint előnyt jelent a legalább 10 éves legfelsőbb bírósági gyakorlat. A LB elnökhelyettese teljes jogkörrel helyettesíti az elnököt távolléte idején, továbbá ellátja a Szervezeti és Működési Szabályzatban (SZMSZ) ráruházott feladatokat. Az SZMSZ-t az elnök állapítja meg és az OIT hagyja jóvá. A LB elnökhelyettesét, Lomnici Zoltán javaslatára, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács véleményének kikérésével, a köztársasági elnök nevezi ki. Az MTI úgy tudja, hogy az elnök a bírákkal folytatott széles körű szakmai konzultáció alapján teszi meg előterjesztését a köztársasági elnöknek. A korábbi hasonló procedúrákat figyelembe véve, várhatóan csak több hónap múlva lesz új elnökhelyettese a LB-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik