[FN, euro.hu] A bővítés utáni szomszédos országoknak különleges státust ajánl Javier Solana és Chris Patten legújabb javaslata, amelyet hétfőn terjesztettek a brüsszeli döntéshozók elé. A javaslat nagyon fontos a határon túl élő magyarok számára is. Áprilisban vetődött fel először, hogy új konstrukciót kellene kidolgozni a bővítés utáni EU-szomszédokkal való kapcsolattartásra. A munkaanyagot az Európai Bizottság felkérésére Javier Solana, az EU kül- és biztonságügyi főképviselője és Cris Patten, az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős biztosa dolgozta ki. Javaslatuk alapján az Európai Bizottság jelenleg elsősorban az úgynevezett "kishatárátkelés" szabályozásával foglalkozik. A "kishatárátkelés" főként azokat az állampolgárokat érintené, akik az EU-határ közelében élnek, s gyakran járnak át rokonlátogatásra vagy éppen vásárolni. Az EU által elképzelt lehetőségek között szerepel egy olcsó, többszöri beutazásra feljogosító vízum is a hivatalosan igazolt munkahellyel rendelkező állampolgárok számára. Az érintettek meghatározott ideig tartózkodhatnának az EU adott részében. Az engedmények pontos jogi kerete még nem ismert, először az EU-tagországok külügyminisztereinek kell kinyilvánítaniuk álláspontjukat az ügyben.
[euro.hu]
Ajánlott videó
- 18:07 „Olyan fontos a csapatmunka, mint a Forma-1-es gumicserénél” – megszólaltattuk a sebészt, aki a nyílt utcán varrta össze egy férfi szívét
- 17:37 A riválisok szerint a bírók az al-Nasszrt tolják, Cristiano Ronaldo a szezon végén mindent elmond
- 17:30 Budapesti lakástűz: egy tacskót és egy nyulat is el kellett látniuk a mentőknek
- 17:27 Videón, ahogy ejtőernyővel ugrott le a Mol-torony tetejéről egy külföldi férfi
- 17:16 Baán László is lemondott az NKA-ban, azt állítja, félretájékoztatták
- 16:52 Hamarosan párnapos tűzszünet jöhet az orosz–ukrán háborúban
- 16:30 Kaáli Nagy Géza: Orbánék nőgyógyásza volt a lombikintézetek államosításának egyik motorja
- 16:08 Sára Botond lakásán is házkutatást tartottak, megszólalt a vesztegetéssel gyanúsított főispán
- 15:49 „A Fideszt mindig is két dolog zavarta: a valóság és az önállóan gondolkodó ember” – Thuróczy Szabolcs a kormányváltásról
- 15:47 Az MBH Bank elismerte, hibásan számolta a Babaváró büntetőkamatát az utóbbi három hónapban
- 15:43 Gór-Sebestyén Júlia ügyét vádemelési javaslattal zárja le a rendőrség
- 15:38 Ezért temették el többször is Hitlert
- 15:33 Debrecenben két képviselő kérte a közgyűlés feloszlatását, de a fideszes városvezetés nem tűzte napirendre az indítványt
- 15:30 Lemondott az elsőként modellt váltó MOME kuratóriuma és felügyelőbizottsága
- 15:26 A napelemesek nem fogadták el az AB döntését, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak
- 11:07 Az ukrán határ mellett eredtünk a legnagyobb Fidesz-győzelem nyomába
- 07:36 Varga Mihály: A sajtó jól tippelte meg, hogy melyik tőkealapnak kik a tényleges tulajdonosai
- 08:39 Mészáros cégcsoportjának vezetője: Nyugodtan rám lehet rúgni az ajtót, de egyszerűbb, ha kopogtatnak
- 07:09 Egy jászberényi fideszes képviselő a könnyeivel küszködve beszélt arról, mennyire megalázónak tartja, hogy Pócs János beülhet a parlamentbe
- 12:49 Tolvai Reni elárulta, miért nem mutatkoznak együtt párjával, Kállay-Saunders Andrással
- 13:22 TI: 2645 milliárd forintnyi közpénz került magántőkealapokhoz, Tiborcz alapkezelőjét találták meg a legtöbb állami forrással
- 12:13 Orvosi képesítés nélkül végzett hialuronsavas ajakfeltöltéseket egy fiatal békéscsabai kozmetikus
- 07:33 Választás 2026: Orbán Viktor vátesz volt
- 10:30 Az MCC közölte, hogy kész az együttműködésre a Tisza-kétharmad által dominált parlamenttel
- 16:08 Sára Botond lakásán is házkutatást tartottak, megszólalt a vesztegetéssel gyanúsított főispán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
