Belföld

Szanálják az új gazdaságot – bezár a Neuer Markt

A Deutsche Börse AG átszervezi indexcsaládját, ennek keretében megszüntetik a technológiai papírokat tömörítő Neuer Marktot. Az új gazdasági index 2000. eleji csúcsa óta 95 százalékot veszített értékéből.

Megkezdődik az új gazdaság hivatalos szanálása, nyugodjék békében, a befektetők csendben elmormolhatnak egy imát. Az új Szanálják az új gazdaságot – bezár a Neuer Markt 1gazdaság német szereplőinek részvényeit tartalmazó Neuer Markt, amelyet az Államokbeli Nadsaq mintájára hoztak létre előreláthatóan 2003-ban szűnik meg és hasonló sorsra jut az SMAX is. A középvállalatokat tömörítő indexnek ugyancsak jövőre mond búcsút a Deutsche Börse AG (DB) a teljes kategóriarendszer nagygeneráljának keretében.


Néhány vélemény

A VWD német gazdasági hírügynökség által megszólaltatott piaci elemzők, noha az átláthatósági kritériumok alapján való elsődleges tagolást kimondottan kedvezően fogadták, értetlenül állnak a félig elkészített koncepció közlése előtt. Egyes szakértők egyenesen hibának tartják a Neuer Markt bezárást, mondván: a befektetők éppen az utóbbi időben kaptak rá a technológiai cégeket tömörítő piacra.

Az új piac rövid története

Az átlagosnál gyorsabb növekedést ígérő technológiai cégeket tömörítő Neuer Markton 1997 márciusában indult el a kereskedés. Az alapításkor két vállalat, az autóipari beszállító Bertrandt és a Mobilcom telefontársaság szerepeltek az új piacon, melyekhez még ugyanebben az évben 15 cég csatlakozott, majd az azt követő évben ennek a duplája. Ennél is nagyobb robbanást jelentett az 1999-es és 2000-es év, Németországban soha azelőtt nem volt példa ilyen mennyiségű új részvény kibocsátására.

A tőkehiányban szenvedő cégeknek akkoriban nem kellett sokáig törniük a fejüket, hogyan jussanak pénzhez, és a “Neuer Markt-eufória” hihetetlennek tűnő profitot ígért a befektetőknek. Egészen 2000. márciusáig tartott a boom, e hónap tizedik napján a Nemax 50, a Neuer Markt 50 legnagyobb cégét magában foglaló index 9631 ponton zárt. Pontosan eddig tartott a Kánaán, melyből egy egész sor PR-cég, egy sor befektetési bank és nem utolsó sorban több tucat börzehírekkel szolgáló újság próbált hasznot húzni, nem kis sikerrel.

Lejtő

Nem sokkal ezután fényderült jó néhány turpisságra: meghamisított mérlegek, színlelt szerződések, virtuális bevételek. Mindez hamarosan a befektetői bizalom totális elvesztésével járt. A csúcs a német Comroad társaság esete volt, a cég forgalmának 90 százalékát egy nem létező hongkongi vállalkozással bonyolította le. Persze nem csupán az itt említett trükkök járultak hozzá a Neuer Markt mélyrepüléséhez, mindebből a sokat és – mára bizonyossá vált – jogtalanul ünnepelt “új gazdaság” betegeskedése is kivette a részét.

Csupán ebben az évben 60 cég hagyta el a új gazdaság német börzéjét. A Nemax-50 a csütörtöki napon 360 ponton zárta a kereskedést.

Az új rendszer

A DB új kategóriarendszere még nincs teljesen készen, alapvető információkat azonban már a csütörtöki napon közétett a részvénytársaság saját weboldalán. Eszerint a tőzsdén jelenleg szereplő részvényeket két nagy csoportra osztják. Az egyik, úgynevezett Prime Standard vagy elsőrendű kategóriába sorolják majd a nemzetközi standardoknak (úgymint a GAAP könyvelési szabvány, negyedéves és angol nyelvű jelentések közlése) megfelelő társaságokat, míg a Domestic Standard kategóriában a cégeknek nem kell megfelelniük nemzetközi átláthatósági követelményeknek.

A Deutsche Börse sajtóközleménye szerint az indexek a Prime Standard kategórián alapulnak a jövőben, a legnagyobbak – ahogy eddig is – a DAX-30-ban foglalnak helyet. A kis és közepes vállalatokat szektorok alapján kategorizálják további két egységbe, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy megmarad a technológiai cégeket tömörítő index is. Neve és összetétele azonban változik, legalábbis ez sejthető a kissé homályos börzei sajtóközleményből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik