[MTI-Eco] A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban készülő, 2006-ig terjedő
autópályafejlesztési munkaanyag szerint a források figyelembevételével, optimális esetben évente 100 kilométer autópálya illetve gyorsforgalmi út épülhet meg - mondta Csillag
István gazdasági és közlekedési miniszter az MTI-nek hétfőn. Hozzátette: három változat készül, ám ezek még nincsenek olyan állapotban, amelyekről érdemes lenne a nyilvánosságot
tájékoztatni. Csillag István közölte: a munkaanyagról most egyeztet a pénzügyi, a gazdasági- és közlekedési, valamint a környezetvédelmi- és vízügyi tárca, ám arról még nem döntöttek, hogy mikor kerül a kormány elé a javaslat. A miniszter utalt arra, hogy az MSZP-SZDSZ kormányprogramban említett, a 4 éves ciklus végére a már meglévőkkel együtt megvalósítandó, összesen 800 kilométer gyorsforgalmi út realitás. Ez tartalmazná az M3-as, az M5-ös, és az M7-es autópályák határig történő kiépítését. A Népszabadság információja szerint a pesszimista C változat csupán 59 kilométernyi új autópálya építésének elindításával és befejezésével számol a következő négy évben, és ez a jövőre mintegy 92 milliárd forintba kerülne. Ha a kormány jelentősebb, akár európai uniós forrásokat is be tudna vonni az autópályaépítésre, akkor a B változat szerint 2002 és 2006 között 144 kilométernyi új autópálya-szakasz építése
kezdődhetne és fejeződhetne be, amire 2003-ban mintegy 144 milliárd forintot fordítana a kormány. A legkedvezőbb A változat megvalósítása szerint jövőre 276 milliárd forintot fordítanának autópályaépítésre, ami évente 100 kilométer gyorsforgalmi út átadásával számol, ez 2006-ig 400 kilométert jelentene, beleértve a már folyamatban lévő
fejlesztéseket.
Ajánlott videó
- 22:19 Szoboszlai nem tudja, mivel érdemelte ki Szalah barátságát
- 21:41 A Mol két hetet kapott a NIS ügyében zajló tárgyalások lezárására
- 21:29 „A döntés a Mészáros-csoport kezében van, amely nem kívánja folytatni az együttműködést” – helyzetkép a sportban a választás után
- 20:37 Napi hírösszefoglaló – 2026. május 22.
- 20:20 Lannert Judit vizsgálatot rendelt el egy állami tankönyvellátó cég keretszerződése ügyében
- 20:12 Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat éléről Bayer Zsolt felesége
- 20:06 Lemondott Trump hírszerzési igazgatója
- 20:06 „Sziasztok, magyarok! Európa-bajnok lettem!” – Érdi Mária a teljes világelitet maga mögé utasította
- 19:53 A feljutás ellenére Feczkó Tamás távozik a Honvéd futballcsapatától
- 19:49 Megjelent a határozat: a kormány visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- 19:09 30 év után visszatért Nigériába Fekete Pákó, édesapját is megmutatta
- 19:09 Kósa Lajos visszalépett, Telegdi Attila lett az új korcsolyaelnök
- 19:01 Hoki-vb: gyenge játékkal sima vereséget szenvedett a németektől a magyar válogatott
- 19:01 Negyedszer is kormányt alakíthat Szlovéniában Janez Jansa
- 19:00 400 éves évfordulót ünnepelnek Nógrád vármegye névadó, ikonikus erődjénél
- 11:01 „A NER katalizálta a problémákat, a rendőrség soha nem látott mélyponton van” – rendőrök tálaltak ki a szervezet belső viszonyairól
- 14:07 A fideszes Koncz Zsófia és a tiszás Barna-Szabó Tímea segítette legjobban a pártjaik listás teljesítményét – kutatás
- 18:06 Nincs jó napja az FTC-nek: nagy a baj a férfi kézilabdacsapatnál
- 11:32 Robbie Keane távozik a Fraditól – sajtóhír
- 19:09 30 év után visszatért Nigériába Fekete Pákó, édesapját is megmutatta
- 10:32 Három mentőhelikopter érkezett a Mol tiszaújvárosi üzeméhez, egy ember meghalt, kilenc megsérült
- 15:40 Azbesztszennyezés: az Orbán Viktor szövetségese által irányított Burgenland felelősségéről is szó esett Magyar Péter bécsi tárgyalásain
- 16:08 A nyugdíj- és adóreform a legfőbb vitás pontok az uniós források hazahozatala körül
- 12:09 Az imaterembe költözhet a sajtó a Parlamentben, hogy az újságírók az ülésteremhez közelebb legyenek
- 13:31 Túl van az életveszélyen a tiszaújvárosi robbanás Budapestre szállított súlyos sérültje
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
