[MTI] Mohammed Khatami iráni elnök figyelmeztette szerdán Washingtont: meg ne próbáljon katonai támadást intézni Irán ellen, mert annak világszerte súlyos következményei lennének, amelyek visszahatnának az Egyesült Államokra is. "Teherán reméli, hogy elmarad az Irak ellen tervezett amerikai katonai akció, de ha az bekövetkeznék is, Washington nem próbál szerencsét más országok megtámadásával" - mondta az iráni elnök, hozzátéve: "ha Iránt is amerikai támadás érné, az ország megfizettetné annak árát a támadóval". Az utóbbi időben egyre nyíltabban beszélnek arról Washingtonban, hogy elkerülhetetlen a fegyveres akció Irak ellen, mert az arab ország titokban tömegpusztító fegyverek kifejlesztésén dolgozik, és kapcsolatai lehetnek a nemzetközi terrorizmussal. Irán megtámadásáról nem beszélnek, legalábbis nyilvánosan. Ám George Bush amerikai elnök Irakkal és Észak-Koreával együtt Iránt is "a gonosz tengelyéhez" sorolta januárban, és ezt Teheránban burkolt fenyegetésként értelmezik. Az iráni kormány közben hivatalosan cáfolta egy arab lap értesülését, amely szerint az Iráni Iszlám Köztársaság vallási és politikai vezetője, Szajed Ali Hamenei közvetlen kapcsolatot keres Washingtonnal, s e célból összekötő irodát nyittatott az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó Dubajban. Az arab lap azt is tudni véli, hogy Ali Akbar Velajati volt iráni külügyminiszter az összekötő iroda vezetője. A hivatalos iráni kormányközlemény szerint a lap jelentése teljesen alaptalan.
Ajánlott videó
- 16:54 Jövőre újra a Magyar Nemzeti Múzeumban lesz látható a Word Press Photo kiállítás
- 16:39 Verstappen volt a leggyorsabb, de vizsgálatot indítottak ellene
- 16:09 Egy 88 kilométeres útra is magángépet béreltek Nagy Mártonék
- 16:08 Megmérgezték Rezes Judit és Szabó Győző mentett kutyáját
- 15:52 Nyolc hónap után tért haza az űrből négy ember
- 15:50 Molnár Áron: Tóth Gabiék több mint 52 millió forintot kaptak az NKA titkos keretéből finanszírozott fellépésekért
- 15:48 Ágyhoz kötözték a kiskorú cellatársukat a lámpaoltás után, majd egymás után hárman is megerőszakolták
- 15:43 A volt szociáldemokrata német kancellár is részt vett Putyin szülinapján
- 15:41 A MOB-elnök a kormány olimpiai álláspontjáról: Száz százalékban egybeesik a mi elképzelésünkkel
- 15:31 Mutatjuk, hol és mennyi eső fog esni a hétvégén
- 15:28 „Az egész arról szól, hogy az élvezet miatt játsszunk” – óvszerreklámban szerepelt az angol futballedző
- 15:28 L.L. Junior kórházba került
- 15:18 Budapesti olimpia: álom vagy reális cél?
- 15:17 Tarr Zoltán: Több mint 25 millió forintot költött Hankó Balázs VIP-várókra
- 15:17 Legionellafertőzés jelent meg a kisvárdai kórház vízhálózatában
- 15:50 Molnár Áron: Tóth Gabiék több mint 52 millió forintot kaptak az NKA titkos keretéből finanszírozott fellépésekért
- 12:21 Szoboszlai visszatért a Liverpoolhoz, és egyből besöpört egy díjat
- 13:46 Szerbiai fegyvereladás: a 108 harci jármű csak kis tétel volt az Orbán-kormány titkos bizniszében
- 08:55 Fontos bejelentésről tett bejelentést Bóka János
- 10:24 „Ismerje meg az áldozatokat” – listázza a politikai foglyokat a Fidesz a honlapján
- 14:53 A Tisza kampányígéretét nyújtotta be törvényjavaslatként a KDNP
- 10:21 A Médiatanács vizsgálja Hajdú Péter vitatott interjúját
- 05:30 Kvíz: Felismered, miben volt jobb Ronaldo és Messi?
- 15:28 L.L. Junior kórházba került
- 11:24 „A sportág legnagyobb magyar és külföldi csillagait veszítheti el a klub” – a Fradi több csapatát is érzékenyen érintheti az ekho-változás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
