[FN] Magyarországon először végeztek előembriónál genetikai vizsgálatot több külsőleg megtermékenyített és osztódó petesejt anyaméhbe ültetése előtt, a Semmelweis Egyetem I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján - közölte Papp Zoltán, az intézmény igazgatója szerdai sajtótájékoztatón. A szakemberek által ébrényi őssejtdiagnosztikának nevezett genetikai vizsgálatot egy olyan házaspár esetében végezték el, ahol a feleség az izomsorvadás egyik rendellenes génjét hordozza, ezért fiúgyermekei 50 százalékos kockázattal szenvednének ebben a súlyos betegségben. A professzor ismertetése szerint az asszony 4 petesejtjének mesterséges megtermékenyítését követő 3. napon végezték el az inkubátorban időközben 6-9 sejtes állapotig fejlődött előébrényeken a genetikai vizsgálatot és megállapították: közülük 3 a nőnemű, tehát az örökölhető betegség által bizonyosan nem érintett. Mint magyarázta, a vizsgálat alapján leánynak bizonyuló 3 előébrényt az anya méhébe ültették, melyek közül egy beágyazódott. Az új módszer azoknak a házaspároknak jelenthet segítséget, akiknek a családjában kimutatható valamely genetikai eltérés.
Ajánlott videó
- 05:30 Kvíz: Mi történik a testünkkel alvás közben? – 10 kérdés, amivel tesztelheted a tudásod
- 05:30 A Nébih elárulta, milyen gyakran kellene lecserélni a mosogatószivacsot
- 03:40 Az évszázad visszavágója: 7:1-re győztünk az angolok ellen
- 03:27 „Csak gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk” – szívfájdító nyilatkozatot adott a csíkszeredai klub elnöke
- 23:09 Cristiano Ronaldo duplázott, végre megnyerte a szaúdi bajnokságot a csapatával
- 22:17 Szem nem marad szárazon a csehek világbajnoki keretének kihirdetése után
- 21:55 Volt, aki az államtitkároknál is jobban keresett Gulyás Gergely minisztériumában
- 21:42 Megvannak a hatos lottó május 21-ei nyerőszámai
- 21:30 Megszűnik a NEAK, ismét Országos Egészségbiztosítási Pénztár lesz a neve, a vezetőjét is bemutatták
- 21:13 A nap legfontosabb hírei – 2026.05.21.
- 20:57 Nem tetszenek a csatakosra izzadtan kibirkózott győzelmek? Mégis az Arsenal nevetett a végén
- 20:35 Rövid időn belül két medvetámadás történt egy erdélyi településen
- 20:21 Átvilágítás: a választás előtti utolsó pillanatban kiosztott 14,59 milliárdnyi támogatásra bukkant a Tisza-kormány minisztere
- 20:15 „Végre átírhatom a névjegykártyám” – a németek világbajnok csatára megvette gyerekkori csapatát
- 05:00 2026-ban ez az ország 11 legszebb kerékpárútja
- 15:13 Görög Zita: Kitettem a hűtőre három ügyvéd nevét a gyerekeknek, ha engem elvinne a rendőrség
- 16:22 Újabb államtitkárt mutatott be az oktatási miniszter
- 18:08 Halálos motorosbaleset történt Tétnél
- 11:36 Magyar Péter Bécsben: Előfordult egy olyan dolog, aminek nem szabadott volna
- 14:33 Aláírásgyűjtés indult az MCC megmentéséért
- 15:57 Felfüggesztették a Metropol kiadását
- 13:15 Bántalmazó légkörről számoltak be Rubovszky Rita volt iskolájából a diákok
- 14:18 Sváby András elmondta, hogyan mentette meg az életét Scherer Péter
- 19:23 Havasi Bertalan: Ha erőszakolnak, legalább kiabálni kell. Arról nem beszélve, hogy akkor nekik is fájjon
- 19:42 Magyar Péter felszólította Sulyok Tamást, hogy hozza nyilvánosságra a kegyelmi dossziét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
