Belföld

Nem leszünk Xbox-nagyhatalom – Sárvárról Kínába telepítik a gyártást

A Flextronics felhagy a Microsoft számára készülő Xbox játékkonzol magyarországi gyártásával, és Kínába telepíti termelési kapacitásait. Így megszűnik mintegy ezer munkahely, a Flextronics többi üzletága azonban folytatja tevékenységét.

A szingapúri Flextronics 2001-ben kezdte el gyártani Magyarországon és Mexikóban azokat a játékkonzolokat, amelyeket bérmunkában állított elő a Microsoft számára. A bérmunkáért kapott ellenérték nem érte el a korábban emlegetett egymilliárd dollárt, de a több száz milliós nagyságrendet minden bizonnyal.



A Flextronics Magyarországon

A Flextronics az elmúlt öt évben négy magyar ipari parkba – Sárvár, Zalaegerszeg, Nyíregyháza, Tab – költözött be. A cég az elmúlt öt évben 800 millió dollárt fektetett be hazánkban, ezért cserébe az olcsó munkaerőn kívül is számos kedvezményt kapott. Az állam tíz évre mentesítette a társasági adó fizetése alól, a vidéki városok pedig az iparűzési adó elengedésével versengtek a multi kegyeiért.

Európában sikertelen az Xbox

A Magyarországon előállított Xboxok az európai piacra kerültek, de itt a Microsoft terméke nem tudott komoly sikereket elérni a Nintendóval és a Sonyval szemben. Sőt jelentős, csaknem 40 százalékos árcsökkentésre kényszerült az egyébként szoftvereiről ismert amerikai cég az öreg kontinensen. Az árverseny miatt, az olcsóbb gyártás végett most Kínába telepítik a magyarországi gyártókapacitásokat.

A Flextronics két magyarországi üzeme vett részt az Xboxok gyártásában. Zalaegerszegen elektronikai alkatrészeket, nyomtatott áramköröket állítottak elő, Sárváron pedig az összeszerelést, a tesztelést és a logisztikai feladatokat végezték.

Májusban már kezdődik a költözés

Nem leszünk Xbox-nagyhatalom – Sárvárról Kínába telepítik a gyártást 1A gyártás megszüntetése, illetve Kínába költöztetése ebben a negyedévben, vagyis május és július között zajlik le – mondja Sarlós Gábor, a Flextronics sajtóreferense. A Flextronics gyártja tehát majd Ázsiában is az Xboxot – ellentétben a korábbi hírekkel. Az azonban nem zárható ki, hogy ha újabb ázsiai Xbox-gyárat nyitnának (a kereslet drasztikus emelkedése esetén), akkor nem feltétlenül a Flextronics lesz a bérmunkával megbízott cég.

A Flextronics nem minden munkatársát bocsátja el Magyarországon, aki eddig az Xboxok előállításán dolgozott, megpróbál ugyanis állást találni alkalmazottjainak többi hazai telephelyén. Így például Tabon (Somogy megyében) és Nyíregyházán (az ország keleti felében) 100-200 munkahely várja az eddig Vas és Zala megyében dolgozókat.

A helyi, megyei munkaügyi központokkal együtt a többi dolgozónak is megpróbálnak segíteni. A Flextronics bízik abban, hogy Nyugat-Magyarországon a többi cég ugyancsak szívesen alkalmazza a felszabaduló munkaerőt. A sárvári Flextronics-üzemben egyébként eddig négyezren dolgoztak, a zalaegerszegiben pedig 3100-3200-an.

Szokásosnak mondható fluktuáció

Nem leszünk Xbox-nagyhatalom – Sárvárról Kínába telepítik a gyártást 2Sarlós emlékeztetett arra, hogy az elektronikai ágazatban sajnos szokásosnak mondható a mostanihoz hasonló fluktuáció. Tavaly például az év elején kétezerrel csökkent a Flextronics magyarországi munkatársainak száma (7900-8000-re mérséklődött a létszám), ugyanakkor az év végére megint tízezer fölé nőtt.

A mostani elbocsátások nyomán egyébként 9000-9500 munkatársa lehet a Flextronicsnak itthon, amely folytatja a többi, korábban megkezdett magyarországi tevékenységét. Így például továbbra is gyártanak nyomtatókat a HP és az Epson számára, tévéket a Toshibának, valamint egyszer használatos fényképezőgépeket is készítenek, továbbá számítógépes eszközöket, például laptop-perifériákat állítanak elő más megrendelőknek.

Nem leszünk Xbox-nagyhatalom – Sárvárról Kínába telepítik a gyártást 3A Flextronics óriási kockázatot vállalt

“A Flextronics nélkül az Xbox csupán egy remek ötlet maradt volna. A Microsoftnak rengeteg pénze van, ám ha gyárakat kellett volna felhúznia az ötlet kivitelezésére, nem kezd bele a projektbe” – nyilatkozta még novemberben a Wired Magazinnak, az Xbox amerikai bevezetése előtt Michael Marks, a Flextronics elnök-vezérigazgatója.

Az üzlettel a Flextronics óriási kockázatot is vállalt: a rengeteg befektetett energia mellett 50 millió dollárt fordított a gyártás feltételeinek megteremtésére. Az észak-amerikai igények kielégítésére a cég gyárat épített Guadalajarában, Mexikóban, az európai keresletet pedig a sárvári gyár volt hivatott kielégíteni.



Órabér 70 centtől 4,5 dollárig

A Flextronics üzleti modellje az olcsó munkaerőn és a költséghatékony telephelyek kiválasztásán alapul. Gyárai világszerte vannak, a termelés összes fázisának helyt adó ipari parkjai viszont csak Brazíliában, Kínában, Magyarországon és Mexikóban. A munkások órabére 70 centtől (Kína) 4,5 dollárig (Brazília) terjed.

Levenni a piszkos munka terhét a partnerek válláról

A Flextronics az elektronikus kütyük gyártására és összeszerelésére (EMS- Electronics Manufacturing Services) szakosodott: a PC-től a háztartási és szórakoztató készülékekig mindent vállal. “Miért építenének megrendelőink saját gyárakat, amikor a piszkos munkát kiadhatják nekünk, és még pénzt is megtakarítanak?” – érvelt anno a cégvezető.

A világ 28 országában 80 gyárat üzemeltető, szingapúri központú Flextronics mobilkészülékeket gyárt például az Ericssonnak, a routereket a Ciscónak, nyomtatókat a Hewlett-Packardnak – érdekesség, hogy a HP PC-it a rivális SCI Systems készíti – vagy PDA-kat a Palmnak. Az Ericsson jelenleg a cég bevételeinek 13 százalékát adja, a többi nagy vállalat részesedése a megrendelésekben nem éri el a 10 százalékot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik