A választásokat követően ma első alkalommal ül össze az új Országgyűlés - az alakuló ülésen több száz meghívott vendég lesz jelen, többek között volt és jelenlegi közjogi méltóságok. A parlament ülését a köztársasági elnök nyitja meg, s a képviselők leteszik az esküt. A kormánypárti MSZP és az SZDSZ, illetve az ellenzéki Fidesz és az MDF frakcióinak megalakulását követően megválasztják a T. Ház tisztségviselőit. Az már bizonyosra vehető, hogy az Országgyűlés elnöke Szili Katalin (MSZP) lesz. A T. Ház előtt beszédet mond a távozó miniszterelnök Orbán Viktor - majd Mádl Ferenc hivatalos felkérését követően -, már kijelölt miniszterelnökként Medgyessy Péter.
[Népszabadság]
Ajánlott videó
- 21:56 Gerendai: a Szigetnek előre kell menekülnie, a számok nem a tervek szerint alakultak
- 21:52 Így halt meg Lugosi Béla
- 21:40 A nap legfontosabb hírei – 2026. 08. 15.
- 21:14 Személyautó és vonat ütközött Nógrádban, mentőhelikopter érkezett a helyszínre
- 21:08 Szappanos büntetőt védett, a 91. percben szerzett győztes gólt a Nyíregyháza
- 20:39 Felnyitották a démoni nő sírját és sarlót tettek a torkához
- 20:35 Sárkány őrülten megijedt ellenfelétől, Márton utolsó kartempói nagyon fájtak
- 20:26 Vitézy Dávid visszavágott Mészáros és Szíjj cégének „magyarázkodására"
- 20:07 Az érzelmileg éretlen szülő nem úgy szeret, ahogy te megérdemelnéd
- 19:54 Liebmann félelmetes világrekorddal nyert, Sárkány országos csúccsal ezüstérmes
- 19:41 A magyar rg-sek Houdinitől az űrön át Kapu Tiborig, és a következő vb-re jutottak
- 19:35 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:06 Az ország történetének legnagyobb erdőtüze pusztít Belgiumban
- 19:04 Januártól nem szerepelhetnek vadállatok a cirkuszban
- 18:52 Videón, ahogy egymás után mennek át a tilos vasúti jelzésen Kőbányán
- 10:37 „Jó híreket kaptunk" – Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Pakson
- 11:25 „Nagyon be van állva” – videón a Nagykörúton a sínekre hajtó, balesetet okozó ámokfutó
- 20:07 Az érzelmileg éretlen szülő nem úgy szeret, ahogy te megérdemelnéd
- 18:48 Földrengés miatt embereket kellett kimenekíteni, épületek rongálódtak meg Dél-Spanyolországban
- 17:06 Magyarország volt a sárkány, aminek egy levágott feje helyett kettő nőtt
- 18:10 Az OTP szerint technikai hiba okozhat zavart a kártyás fizetések során
- 08:00 Kvíz: felismered, melyik retró rajzfilmsorozatból mutatjuk a képkockát?
- 12:49 Az influenszer videóban mutatta meg, ahogy elindul az ételében a spenót – ami persze nem spenót volt
- 11:52 Találkák, bálok és pletykák a grandhotelben - Amikor a hotel lobbija még a társasági élet centruma volt
- 19:06 Az ország történetének legnagyobb erdőtüze pusztít Belgiumban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
