[FN] A kisbefektetők és általában a tőzsdézők megnyugtatására még hivatalba lépése előtt felhívta Bogsch Eriket, a Richter Gedeon Rt vezérigazugatóját László Csaba, hogy tájékoztassa: az új kormány nem kívánja értékesíteni a Richter Rt-ben lévő 25 százalékos üzletrészét. A gyógyszergyár vezetője arra számít, hogy az új kormány nem változtat az utóbbi négy év árképzési gyakorlatán, mely szerint az áremelkedés a tervezett infláció és a valóságos infláció alapján, illetve az idénre kalkulált infláció mértékéhez igazítva számítja az emelkedést és ez így most 5 százalék lenne. Bogsch Erik nem tartja valószínűnek, hogy az új kormány most jelentős mértékben növelni tudná a gyógyszerktámogatásokra szabott keretet, hiszen a költségvetésben eredetileg szereplő 150 milliárd forintos büdzsét valószínűleg 40 milliárddal amúgy is ki kell pótolni.
Ajánlott videó
- 19:46 Főtitkár: A NATO felkészült az orosz hibrid támadásokra
- 19:22 Baka András: Az ENSZ bizalmi válságban van
- 18:39 Tovább tart a csomagkáosz: a posta nem árulja el, mikorra normalizálódhat a helyzet
- 18:23 26 gólos győzelemmel kezdte a klubvébét a Veszprém
- 18:21 Mészáros Lőrinc és a két lánya is eltűnt egy svájci cég vezetéséből
- 18:02 Felesége szerint lágyabb, kedvesebb és bújósabb lett a darabolós gyilkos az apja eltűnése után
- 18:01 Felfüggesztett szabadságvesztést kapott az anya, akinek vízbe fulladt a gyereke egy budapesti strandon
- 17:57 Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött
- 17:33 Halálos késelés történt egy lengyelországi kolostorban
- 17:14 GPS-t építenének a járókelőknek, leszámolnának a járdán parkolással – elkészült Budapest gyalogos stratégiája
- 17:05 Szociális bérlakásban él a kecskeméti alpolgármester, de állítása szerint csak részben
- 16:47 Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz
- 16:46 Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál
- 16:27 Ha tudja, mi vár rá, a nyáron csapatot váltott volna a Felcsút ukrán középpályása
- 16:04 Oroszország hónapokon belül megtámadhat egy NATO-országot a dán hírszerzés szerint
- 12:29 Letöltendő börtönt kért az ügyészség Herczeg Zoltánra
- 10:40 Kelta harci eszközöket fedeztek fel Erdőbénye mellett
- 10:45 Magyar Péter magyar nyelvű misén vett részt a Vatikánban, a KDNP szerint csak a látszat számít a miniszterelnöknek
- 12:41 Tíz évvel a megszüntetése után újraindul a Népszabadság
- 16:47 Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz
- 16:04 Oroszország hónapokon belül megtámadhat egy NATO-országot a dán hírszerzés szerint
- 10:04 Molnár Áron Hankó Balázsnak: Hazudsz
- 16:46 Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál
- 13:52 Magyar Péter meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát
- 05:59 55 milliárdnyi taoforrás elszámolását vitatta az állam, mégsem kért visszafizetést az MLSZ-től
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
