[FN, MTI] Az új nagykörúti villamosok vásárlására kiírt 12 milliárd forint körüli tender eredeti formájában nem teljesült, ezért eredménytelenné nyilvánításával egyidejűleg meghívásos formában két országból legalább három gyártótól kérnek árajánlatot - tudta meg az MTI a Főpolgármesteri Kabinet keddi ülésének résztvevőitől. Tájékoztatásuk szerint a csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés elé kerülő javaslat rögzíti majd azt is, hogy a tervezett vásárláshoz hitelt folyósító EIB szabályzatának megfelelően járnak el ez ügyben. Egy másik villamos-vásárlással összefüggésben Bőhm András SZDSZ frakcióvezető elmondta, hogy épviselőcsoportjuk nem támogatja annak az előterjesztésnek a megvitatását a csütörtöki közgyűlésen, amellyel újabb 8 használt villamost vennének Hannovertől.
Ajánlott videó
- 12:52 Paris Jackson: Egyértelmű volt, hogy Neverland nem nekünk, hanem a hátrányos helyzetű és beteg gyerekeknek van
- 12:49 Meglepő, milyen változásokhoz vezet a testben néhány hétnyi hús- és tejmentes diéta
- 12:48 Sárkány teste nagyon nehezen viselte a táv második felét
- 12:29 A brutális szurkolói támadással viccelődtek a Górnik drukkerei, a Fradi a pályán válaszolt
- 12:17 Egyetlen ütéssel végeztek egy férfival Kerekegyházán
- 12:15 Két rendőrt és egy szolgálati kutyát is megtámadott egy férfi, letartóztatták
- 12:08 Sziget: az ország energiaellátásán nagyot segítene, ha ezt a sztárénekest rákötnénk néhány városra
- 12:03 Baka András nyertes perére hivatkozva próbálták meggyőzni a fideszes képviselők az Alkotmánybíróságot
- 11:55 Klubja cáfolta, hogy játékosa a hullaházban életjeleket mutatott
- 11:52 Heer Orsolya távozik az RTL-től
- 11:50 Legyőzte szemetesnek öltözött ellenfelét Nigel Farage
- 11:50 Több mint 3 milliárd forintnyi aranyat találtak munkások építkezés során egy ládában Belgiumban
- 11:29 „A tanár az első fiún demonstrálta, hogyan kell a tarkóra ütni, majd felszólította a lányokat, hogy a sorban álló fiúkat jó erősen üssék meg”
- 11:27 Mel Gibson elárulta, hová tűnt a Halálos fegyver 5., aminek az összes eddiginél jobbra sikerült a forgatókönyve
- 11:01 Húszmilliós háza eladására kényszerítették a közjegyzőnél, a pénzét a kocsiban vették el
- 03:33 „Mi tehetségesek vagyunk, ők viszont zsenik” – a váltóban Milákkal és Kóssal a határ a csillagos ég
- 06:50 Új főszerkesztője lesz a Partizánnak, Gulyás Márton hátrébb lép
- 20:02 Meghallották Magyar Péter kérését, azonnal tízezer tonna követ ajánlott fel Garancsi cége
- 08:04 21 Kutatóközpont: Baka András első támogatottsági adatai jobbak, mint Sulyoké bármikor is volt
- 11:29 „A tanár az első fiún demonstrálta, hogyan kell a tarkóra ütni, majd felszólította a lányokat, hogy a sorban álló fiúkat jó erősen üssék meg”
- 10:11 Kapitány István kirúgta a Posta-vezért
- 07:04 Itt a lista: ezeket az állatokat tiltják ki a cirkuszból
- 06:24 Ilyen sem volt még: már naponta kétezer személyi kölcsönt szórnak ki a bankok
- 10:14 Tarr Zoltán: Átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 08:27 Alföldi Róbert pofátlan hazugságnak nevezte Vidnyánszky Attila állításait
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
