Belföld

Máris nézetkülönbségek a Centrumban

24.hu
24.hu

2002. 04. 11. 09:03

Nincs egyetértés állva maradt jelöltjeik visszaléptetéséről a Centrum Párton belül, a vezetés a Fidesz kivételével szinte minden jelentős politikai erővel tárgyal. Az elnökségnek határozatban kellett köteleznie a pártelnököt, hogy vállalja a második fordulós megmérettetést. Csak ma dönt az első fordulója után állva maradt képviselőjelöltjeik visszaléptetéséről a Centrum párt - olvasható közleményükben -, ugyanakkor az összefogásban részt vevő Agrárszövetség máris bejelentette: jelöltjeiket a szocialisták javára léptetik vissza. [Magyar Hírlap]
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.