Belföld

Az EDS PLM Solutions első hivatalos magyarországi bemutatkozása

Először képviselteti magát az EDS PLM Solutions a hagyományos UniMECH rendezvényen.

A graphIT, Magyarország vezető CAD/CAM megoldás-szállítója idén is megrendezte immár hagyománynak számító UniMECH szakmai napját, ahol az érdeklődök tájékoztatást kaphattak a graphIT termékújdonságairól és a kapcsolódó legfrissebb piaci történésekről.
Az idei UniMECH legfőbb érdekessége, a graphIT által képviselt EDS PLM Solutions első hivatalos magyarországi bemutatkozása volt.

Először mutatkozik be a hazai piacon az EDS PLM Solutions, illetve annak észak és közép-európai szervezete, amely Magyarországot kiemelt piacként kezeli. Ahogyan a nevéből is kitűnik, PLM = Product Lifecycle Management, amely egy termék teljes életciklusa alatt felmerülő összes problémára nyújt megoldást, mint tervezés, gyártás, a termék disztribúciója illetve a beszállítói adatok kezelése. Ennek megfelelően az EDS PLM Solutions egyedülálló kollaborációs palettát (iMAN, e-Vis, TeamCenter) kínál felhasználóinak, magas szintű adatkommunikációra.

Az EDS PLM Solutions 2001-ben jött létre, az SDRC cég megvásárlásával és az EDS saját UGS leányvállalatának integrálásával, mint a cég ötödik üzletága és egyben a világ legnagyobb gépészeti megoldásszállító cége. Az új vállalat termékportfoliójának gerincét a volt UGS CAD/CAM szoftverek ( Unigraphics, Solid Edge) és a régebben SDRC színekben megjelent CAD/PDM ( I-DEAS, Metaphase ) megoldások alkotják.

A graphIT Kft. támogatásával a hazai iparvállalatok is hozzájuthatnak ezekhez a csúcstechnológiákhoz. A jövő iparát a tervezés és gyártási fázisok összehangolása, a kollaboratív munkavégzés fogja jellemezni a földrajzilag akár nagyon eltérő helyen lévő tervezői csoportok között. Mivel az EDS PLM termékeket bizonyos ipari szegmensekben (pl. autóipar) sztenderdként használják a gyártásban és tervezésben, ezért alkalmazásuk a hazai cégek versenyképességének javítása mellett hozzájárul ahhoz is, hogy könnyebben tudjanak csatlakozni a multinacionális cégek beszállítói köréhez.

A sajtótájékoztatón Mike Robinson, az EDS PLM Solutions észak és közép-európai igazgatója ismertette a vállalat piaci elképzeléseit. Hennel Tamás a graphIT Kft. ügyvezető igazgatója és Sallay Péter CAD/CAM üzletágigazgató részletesen ismertette a graphIT magyarországi tevékenységét, beszélt jövőbeli terveiről, üzleti stratégiájáról. A UniMECH rendezvényen a graphIT Kft. munkatársai bemutatták az EDS PLM Solutions termékek legfrissebb verzióit, a Solid Edge Insight forradalmian új PDM funkcionalitását és a jelenlévők betekintést nyerhettek a Unigraphics jövőjébe is.

***
A graphIT Kft-ről

A graphIT Kft.-t, 1997-ben hozták létre magyar jogi és magánszemélyek, eredetileg Intergraph Magyarország Kft. néven. A cég tevékenysége két üzletágba szerveződik, melyek a gépészeti tervezőrendszerek illetve a térinformatikai megoldások. Mindkét területen piacvezető nemzetközi cégek – EDS és Intergraph Corporation . termékeire alapozza megoldásait és szolgáltatásait. A gépészeti üzletág sikerét jelzi, hogy mára több mint 250 magyarországi ipari cég használja megoldásait a napi termelés során.

Az EDS-ről

Az EDS, a világ vezető informatikai szolgáltató cége, ügyfelei számára a digitális üzleti megoldások stratégiai tervezését és kivitelezését végzi. Az EDS a világ legjobb technológiáit ötvözi, hogy támogathassa ügyfelei kulcsfontosságú üzleti tevékenységeit. Elősegíti növekedésüket, újszerű együttműködésüket, ügyfeleik bizalmának megszerzését és folyamatos fejlődésüket. Az EDS PLM Solutions az EDS ötödik divíziójaként mérnöki tervezői és kollaborációs megoldásokat fejleszt. Vezetői tanácsadó leányvállalatával, az A. T. Kearney-val közösen 58 országban szolgálja a világ vezető vállalatait és a kormányzati szektort. A cég 2001. évi bevétele 21,5 milliárd USD volt, részvényeit a New York-i (NYSE: EDS) és a londoni tőzsdén jegyzik. Az EDS Magyarország 10 éve a magyar piac vezető szolgáltatója, 500 szakemberrel segíti ügyfelei sikeres munkáját.
További információ: http://www.eds.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik