Duhalde elnök, hála a peronista többségű alsóház lojalitásának, sikeresen vette az egyik első nehéz akadályt : a múlt hét végén 18 órás vita után 153:60 arányban elfogadták a gazdasági szükséghelyzet által diktált 42 milliárd dolláros költségvetést. A törvényhozás jóváhagyása félreérthetetlen üzenet volt, a tőzsde öt százalékkal emelkedett, és keddre ki lehetett tűzni a tárgyalások megkezdésének időpontját az IMF-fel. A tárgyalási téma az esedékes 22 milliárd dolláros kölcsön folyósításának felújítása. Ezt az IMF decemberben állította le, mivel a kormány 2001. évi deficitje mintegy 50 százalékkal meghaladta a hitelnyújtó által megszabott felső határt. Argentína most a 22 milliárdnál valamivel nagyobb összeg folyósítására számít.
[Népszabadság] Ajánlott videó
- 19:04 Miért pont Baka?
- 18:59 Ezúttal egy celebbel pózolós fotó került elő Orbán szerbiai nyaralásáról
- 18:52 Milák Kristóf országos csúcsot repesztett, épphogy befért a döntőbe sprintszámában
- 18:41 Legalább 47 halottja van a kolumbiai földrengésnek
- 18:21 Velkey Gábor, Békéscsaba volt alpolgármestere hunyt el a nagyatádi triatlonversenyen
- 18:03 Baka András egyszerre lehet megosztó és biztonságot nyújtó – szakértőket kérdeztünk arról, egyesítheti-e a nemzetet a Tisza államfőjelöltje
- 18:02 „Megütötték és ő kaphat eltiltást?” – videóval bizonyítja igazát a dühös NB I-es klub
- 17:42 Különálló bicikliutat hoznak létre a Szent Gellért rakparton
- 17:18 Tanács Zoltán feljelentést tett és vezetőt váltott le a Gondosóra-program miatt
- 16:20 „Naivak voltunk, elbasztuk, mindent megteszünk, hogy többé ne forduljon elő ilyen” – a DVTK edzője kiállt a drukkerek elé
- 16:09 Bródy-nap a Szigeten: a mobilok a zsebben maradtak, a sámli előkerült, a művész pedig könnyezett
- 16:02 Meghalt Ben Jones, aki közönségkedvenc autószerelőt játszott a Hazárd megye lordjaiban
- 15:35 Különleges missziót hajt végre a NASA a napfogyatkozás ideje alatt
- 15:30 A Liverpool felkészülése alatt legtöbb játékpercet pályán töltő focista nem játszhat a Premier League-ben
- 15:14 Három új szak lesz a felsőoktatásban, és a mesterségesintelligencia-informatika mesterképzés lesz
- 11:11 Egy híján a teljes Tisza-frakció aláírta a Baka András államfőjelöltségét támogató ajánlóíveket
- 13:20 Az ügyészség tájékoztatást adott a Fidesz lefoglalt szerverei ügyében
- 08:55 Fejjel az árokba esett és több csontja is eltört a buszsofőr által bántalmazott utasnak
- 12:43 Parlament: két új fideszes letette az esküjét, a Mi Hazánk nem állt fel a megemlékezés alatt
- 13:26 Bejelentette a rendőrségen egy férfi, hogy egy lövedéknek látszó tárgyat látott a Duna-parton, mire kiértek a zsaruk, eltűnt az iszapban lévő világháborús gránát
- 13:06 Államkincstár69, Jelszó123 – kiderült, milyen jelszavakat használtak a feltört államkincstár dolgozói
- 10:43 Tízezerért írta fel a gyógyszereket egy orvos
- 09:28 Magyar Péter: Elkezdődött egy paksi turbina visszakapcsolási folyamata
- 09:56 Megszületett Aubrey Plaza első gyereke
- 16:09 Bródy-nap a Szigeten: a mobilok a zsebben maradtak, a sámli előkerült, a művész pedig könnyezett
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
