[MTI-Eco] Az elkövetkező négy évre a Fidesz 6-7 százalékos, az MSZP 5 százalékos GDP bővüléssel számol - hangzott el a Napi Jogászklub hétfői rendezvényén, Matolcsy György, gazdasági miniszter és Nagy Sándor, MSZP frakcióvezető részvételével. Az EU átlag dupláját jelentő növekedés a Széchenyi-program segítségével és az unióba irányuló export növekedésével reális célnak tűnik az elkövetkező ciklusban - jelentette ki Matolcsy György. Nagy Sándor visszafogottabb prognózisa az egyensúlyi feltételek fenntartása mellett lesz kivihető. Az MSZP programjában hangsúlyos elem a régiós különbségek csökkentése, a gazdasági növekedéssel lépést tartó reálbérek és a 13, 25, illetve 40 százalékos szja-kulcsok bevezetése a jelenlegi 20, 30, illetve 40 százalék helyett. Nagy Sándor megerősítette, hogy az MSZP kormányra kerülése esetén sem akarja leépíteni az eddig kialakult támogatási rendszert és folytatná az elmúlt négy év vállakozáserősítő programjait.
Ajánlott videó
- 18:03 Baka András egyszerre lehet megosztó és biztonságot nyújtó – szakértőket kérdeztünk arról, egyesítheti-e a nemzetet a Tisza államfőjelöltje
- 18:02 „Megütötték és ő kaphat eltiltást?” – videóval bizonyítja igazát a dühös NB I-es klub
- 17:42 Különálló bicikliutat hoznak létre a Szent Gellért rakparton
- 17:18 Tanács Zoltán feljelentést tett és vezetőt váltott le a Gondosóra-program miatt
- 16:20 „Naivak voltunk, elbasztuk, mindent megteszünk, hogy többé ne forduljon elő ilyen” – a DVTK edzője kiállt a drukkerek elé
- 16:09 Bródy-nap a Szigeten: a mobilok a zsebben maradtak, a sámli előkerült, a művész pedig könnyezett
- 16:02 Meghalt Ben Jones, aki közönségkedvenc autószerelőt játszott a Hazárd megye lordjaiban
- 15:35 Különleges missziót hajt végre a NASA a napfogyatkozás ideje alatt
- 15:30 A Liverpool felkészülése alatt legtöbb játékpercet pályán töltő focista nem játszhat a Premier League-ben
- 15:14 Három új szak lesz a felsőoktatásban, és a mesterségesintelligencia-informatika mesterképzés lesz
- 15:09 „Nagyon kell vigyázni” – Sebestyén Balázs is megszólalt a DJ Oti-koncerten történt drogügyről
- 14:53 Követtek, majd csípőn szúrtak egy férfit Dunaújvárosban
- 14:43 Időjárás: országos eső jön, már látszik, mikor ér ide
- 14:38 Lepedofilozta Hankó Balázs a bábelőadást, ami védekezni segítette a gyerekeket a zaklató felnőttektől
- 14:34 Ecclestone a saját gyermekeként szerette a Hungaroringet – 40 éve rendezték az első Magyar Nagydíjat
- 08:55 Fejjel az árokba esett és több csontja is eltört a buszsofőr által bántalmazott utasnak
- 08:36 Ebből a városból lehet legtöbbet látni a szerdai napfogyatkozásból Magyarországon
- 13:26 Bejelentette a rendőrségen egy férfi, hogy egy lövedéknek látszó tárgyat látott a Duna-parton, mire kiértek a zsaruk, eltűnt az iszapban lévő világháborús gránát
- 13:20 Az ügyészség tájékoztatást adott a Fidesz lefoglalt szerverei ügyében
- 12:43 Parlament: két új fideszes letette az esküjét, a Mi Hazánk nem állt fel a megemlékezés alatt
- 10:43 Tízezerért írta fel a gyógyszereket egy orvos
- 09:28 Magyar Péter: Elkezdődött egy paksi turbina visszakapcsolási folyamata
- 13:06 Államkincstár69, Jelszó123 – kiderült, milyen jelszavakat használtak a feltört államkincstár dolgozói
- 06:49 Elektromos rollerrel bukott egy férfi Heves megyében, az állapota kritikus, csak pislogva tudott kommunikálni
- 09:56 Megszületett Aubrey Plaza első gyereke
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
